Dobj el mindent: Angelina Jolie istennőként ragyog új címlapján

2023. szeptember 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Angelina Jolie az amerikai Vogue digitális címlapjának sztárja, és istennőként ragyog Annie Leibovitz fotóin. Az ikonikus színésznő a vele készült interjúban az elmúlt évek megpróbáltatásairól és nemrég indított divatmárkájáról mesélt.

Angelina Jolie igazi modernkori istennő
Angelina Jolie igazi modernkori istennő
Fotó: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images

Angelina Jolie elegáns fehér ruhában, rózsaszín festékszórókkal a kezében pózol a Vogue novemberi címlapján, a koncepció pedig egyértelmű utalás a színésznő májusban elindított kreatív kezdeményezésére. Az Atelier Jolie néven létrehozott közösségépítő kollektíva feltett szándéka, hogy a divaton keresztül tegye jobb hellyé a világot.

Az anyaság mentette meg

Nem akarok nagy divattervező lenni. Házat akarok építeni, hogy mások azzá válhassanak.” – mesélte divatmárkája kapcsán Angelina Jolie, aki többek között azt is elárulta, hogy az elmúlt egy évtizedben úgy érezte, hogy nem volt igazán önmaga. Elmondása szerint reméli, hogy az élete számos területén megváltozhat, az Atelier Jolie pedig egy előremutató kezdet ehhez.

11 elbűvölő fotó Angelina Jolie-ról és a gyerekeiről, ami bizonyítja, mennyire erős a kapcsolatuk

Angelina Jolie úgy fogalmazott, hogy az anyaság megmentette őt attól, hogy sötét gondolatai legyenek a válását követően: „Sok gyógyítani valónk volt. Még mindig keressük a talajt a lábunk alatt.” – mondta a családjáról. A színésznő hat gyermek büszke anyukája: míg a 15 éves Vivienne az asszisztenseként kezdett el dolgozni, a 18 éves Zahara és a 19 éves Pax aktívan részt vettek az Atelier Jolie elindításában. Csekkold a videót, amelyet Pax rendezett a Vogue címlapfotózásáról!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)