Borbély Alexandra bensőséges családi pillanatot mutatott meg

2023. november 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Borbély Alexandra és Nagy Ervin képes arra, amire csak kevesen. Úgy avatnak be minket az életükbe, hogy közben nagyon tudatosan és ügyesen őrzik a magánéletüket, mégis a fotóikat elnézve sugárzik a családból a harmónia, a szeretet és a békesség. Nincs ez másképpen a legutóbbi fotójukon sem, amely egy igazán bensőséges momentumot mutat meg már-már művészien.

Borbély Alexandra a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon még 2017-ben
Borbély Alexandra a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon még 2017-ben
Fotó: Getty Images /picture alliance

Elza és Franciska imádnivaló kisgyerekek, már több mint egy éve színesítik a család mindennapjait. Szüleik bár jól ismert emberek, mégis odafigyelnek arra, hogy ügyesen lavírozzanak kíváncsi rajongók, és a gyermekeknek járó privát szféra között. Ez ugyanis a legkisebbeknek is jár a kiegyensúlyozott és boldog gyerekkorhoz.

Akár egy alkotás

A színésznő nemrég a GLAMOUR-nak adott exkluzív interjújában mesélt arról, hogyan is lehet két kisgyermek mellett is nyugalmat árasztani. „Ha valamelyikünk feszült vagy kimerült, maximálisan támogatjuk a másikat, adunk neki szabadidőt, hogy magára találjon. Nekünk is volt például hasfájós időszak, ráadásul kettő sírt az elején, de ez is összehozott minket. Egyenlőség van, mindkettőnknek jut egy-egy gyerek, nem lehet összeveszni, melyiknél van többet, kevesebbet.” - mondta akkor.

A most közzétett fotókon az ikrek békésen fürdőznek. A szimmetria, a csempék vonala, ami vezeti a szemet, a kád széle és a két fejbúb, pedig egyenesen olyanná teszi a fotót, mintha egy művészi alkotás lenne, nem csodálkoznánk, ha a kép bekeretezve kikerülne a falra, hiszen árad belőle a nyugalom, de közben mégis játékos. Pontosan olyan kép, ami majd évtizedekkel később elővéve is megmelengeti a gyerekek és a szülők szívét. Az idilli fotót ide kattintva tudod megnézni.

Borbély Alexandra csodaszép a GLAMOUR Book címlapján, és amit elmesélt, az mindenkinek nagy segítség

Borbély Alexandra csodaszép a GLAMOUR Book címlapján, és amit elmesélt, az mindenkinek nagy segítség

Borbély Alexandra a GLAMOUR Book címlapján tündököl

Tudtad, hogy már beszerezheted a GLAMOUR Book különleges kiadását, melynek címlapján Borbély Alexandrát találod? Az Európa Filmdíjas színésznő Szily Nórának mesél róla címlapinterjúnkban, hogyan őrzi meg jókedvét. Inspiráló interjúkból nincs hiány, ugyanis Borbély Alexandrán kívül Kadarkai Endrével, Dr. Angster Máriával, a családállítás hazai szakértőjével és Dr. Lányi András filozófussal, ökológussal is beszélgettünk, csak hogy néhány nevet említsünk.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)