Botrányhősnő, akiről senki sem hallott?

2014. február 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 20-as éveik derekán járó lányok biztosan emlékeznek arra az üdítő korszakra gimis éveik elejéről, amikor gombamódjára bukkantak fel az elképesztően tehetséges és hirtelen óriási sikereket elérő női előadók. Ez volt a 90-es évek lánybandáinak második generációja, csak ekkor inkább szólóban nyomták a csajok, hiszen a 2000-es évek eleje az egyén felfedezéséről szólt.

Botrányhősnő, akiről senki sem hallott?
Fotó: Stylist

Ekkor tűntek fel olyan nevek, mint Lily Allen, Duffy, a tragikus sorsú Amy Winehouse vagy akár Charlotte Church. Az utóbbi név biztosan nem lesz annyira ismerős, pedig a klasszikus zenei háttérből érkező walesi lány egy időben uralta a sajtót, és több listavezető dalt is magáénak tudhat, mint az egyik személyes kedvencünk, a videoklipes Crazy Chick 2005-ből (alább meg is találod a videót).

Alig volt 11 éves, amikor megjelent első albuma, majd énekelt a pápának, és 2001-ben George W. Bush beiktatási ceremóniáján is fellépett. Ezután színészi karriere is egyre jobban beindult, 2006-ban saját show-t kapott az egyik angol csatornán, és popkarrierbe kezdett. Két gyereke van a rögbisztár Gavin Hensontól, akivel ők lehettek volna Wales David és Victoria Beckhamje, ha nem válnak el útjaik.

Az utóbbi években néhány botránytól eltekintve nem sokat lehetett róla hallani, mígnem kiadót cserélt, majd tavaly kiadott egy új albumot, és jelenleg újabb lemezen dolgozik, melyet valahova Björk éteri és a Friendly Fires szintipopos hangzása közé lehetne sorolni.

Az angol, ingyenes Stylist magazin ezen a héten az angyalhangú szőkeséget választotta a címlapjára. Természetesen interjú is készült a lapba, melyben Charlotte Church a tőle megszokott szókimondó stílusban beszél karrierjének jelenlegi állásáról, illetve a hamarosan megjelenő Four című lemezéről, és mindezt néhány minimalista, szürke háttér előtt lőtt, cuki fotó kíséri.

Kattints a Crazy Chick videóra, mely Charlotte Church legismertebb száma:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)