Újabb tőrszúrás Brad Pitt szívébe, ez a gyermeke is elhagyta a Pitt vezetéknevet
Maddox követte testvérét, Shiloh-t és a Pitt vezetéknevét Jolie-ra változtatta. Brad Pitt és Angelina Jolie gyermekei évek óta nem beszélnek édesapjukkal, teljesen elhidegültek tőle.
Ezeket láttad már?
Brad Pittet újabb hidegzuhany érte, ezúttal 24 éves fiától érkezett a csapás. Maddox Pitt úgy döntött, elhagyja vezetéknevét és felveszi az édesanyjáét, Angelina Jolie-ért. Apa és fia évek óta nem is beszéltek egymással.
Testvére után ő is így döntött
Nyolc hónappal ezelőtt derült ki, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt közös gyermeke, Shiloh elhagyta édesapja nevét, most pedig testvére, Maddox is követte őt, a Pitt vezetéknevet Jolie-ra cserélte - számolt be róla a Daily Mail.
A névváltoztatást a People magazin szúrta ki, amikor a színésznő új filmjének, a Couture-nek a stáblistáján meglátták a Maddox Jolie nevet a korábbi Maddox Jolie-Pitt helyett. A 24 éves Maddox rendező-asszisztensként dolgozott a drámában, amely a héten debütált a francia mozikban.
A névváltoztatás már tavaly megtörténhetett, a lap ugyanis azt írja, a filmhez kapcsolódó, újságíróknak átadott produkciós jegyzetek szerint már Maddox Jolie néven szerepelt, amikor a film 2025 szeptemberében a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált.
Angelina Jolie élete egyik legbátrabb meztelenruhájában ragyogott, óriási feltűnést keltett
A Daily Mail megkereste a két színész képviselőjét, hogy kommentálják a hírt, de egyelőre nem kaptak választ. Korábban, Angelina Jolie életrajzi filmjében, a Mariában, amely a legendás operaénekesnő, Maria Callasról szól, Maddox, aki produkciós asszisztensként dolgozott, még régi nevével szerepelt a stáblistán.
Elhidegültek egymástól
Az egykori sztárpárnak Maddoxon kívül van még több gyermeke, a 22 éves Pax, a 21 éves Zahara, a 19 éves Shiloh, valamint a 17 éves ikerpár, Knox és Vivienne. Tavaly Shiloh a 18. születésnapja után röviddel hivatalosan is Shiloh Jolie-ra változtatta a nevét. Akkoriban Shiloh ügyvédje, Peter Levine azt nyilatkozta, hogy a lány fájdalmas események után hozta meg ezt az önálló, nehéz döntést.
„Gyakorlatilag nincs kapcsolata a felnőtt gyermekeivel. A fiatalabb gyermekekkel való kapcsolata az elmúlt hónapokban a forgatási ütemterve miatt még korlátozottabbá vált” - árulta el akkor egy forrás Brad Pittről.