Így reagált Brad Pitt arra, hogy a lánya úgy döntött, elhagyja az apja vezetéknevét

Kiderült, mit gondol Brad Pitt Shiloh döntéséről
Kiderült, mit gondol Brad Pitt Shiloh döntéséről
Fotó: Kym Illman/Getty Images

Ez is érdekelhet

Öt hihetetlen stylist, akinek a nevét lehet, hogy nem, de a munkáit biztosan ismered

glamour plusz ikon Öt hihetetlen stylist, akinek a nevét lehet, hogy nem, de a munkáit biztosan ismered

2024. június 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kiderült, hogyan viseli Brad Pitt, hogy a gyerekei egyre inkább eltávolodnak tőle. A színészben kavarognak az érzések, és most Pitt képviselője megosztotta, hogyan éli meg a sztár a kialakult helyzetet.

Brad Pitt lánya, a 18 éves Shiloh szeretne megválni apja nevétől, ezzel is jelezve, hogy köszöni szépen, nem akar már semmilyen szinten kötődni az apjához. Most fény derült arra, hogy milyen állapotban van jelenleg a színész.

Mindig is lányt szeretett volna

18. születésnapján Angelina Jolie és Brad Pitt lánya, Shiloh kérvényezte, hogy hivatalosan is töröljék a „Pitt” szót a nevéből. Néhány nappal később, június 3-án, Pitt képviselője kijelentette, hogy a világsztár „tud róla és ideges” Shiloh döntése miatt.

„Soha nem érzett nagyobb örömet, mint amikor [Shiloh] megszületett. Mindig is szeretett volna egy lányt”nyilatkozta egy forrás a People-nek. „Természetesen Bradnek nem könnyű, amikor szembesül azzal, hogy elvesztette a gyerekeit. Szereti őket és hiányoznak neki. Ez nagyon szomorú."

Rettenetesen fáj neki

A színész képviselője azt is hozzátette, hogy bár a színész két és fél éve már boldog párkapcsolatban él Inés de Ramónnal, a gyerekeitől való távolság „fáj neki”. Egy másik forrás pedig elárulta, hogy Brad Pitt: „Még mindig rendkívül szereti az összes gyerekét. Ez a folyamat nagyon nehéz volt az egész család számára.”

Brad Pitt újabb tőrdöfést kapott, ezúttal Shiloh lányától

Brad Pitt újabb tőrdöfést kapott, ezúttal Shiloh lányától

Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak hat közös gyermeke van: Maddox (22), Pax (20), Zahara (19), Shiloh, valamint az ikrek, Vivienne és Knox (15). A pár 12 évig volt együtt, majd 2016-ban úgy döntöttek, hogy zátonyra futott házasságuk miatt külön utakon folytatják tovább; a botrányos válási procedúra hatalmas médiafigyelmet kapott.

Köszönik, nem kérnek belőle

Nem Shiloh az egyetlen, aki jogi lépéseket tett azért, hogy ne viselje többé a „Pitt” nevet: Vivienne és Zahara is hasonlóképpen tett. Vivienne-t „Vivienne Jolieként” regisztrálták a The Outsiders című Broadway musical forgatókönyvében, Zahara pedig már „Zahara Marley Jolie”-ként mutatkozik be.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)