Csak ez a három híresség nem viselt feketét a Golden Globe-on, hogy tiltakozzon a szexuális zaklatások ellen!

2018. január 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nemi egyenlőséget követelő és szexuális zaklatások ellen tiltakozó Time`s Up (Az idő lejárt) elnevezésű mozgalom pár nap alatt hatalmas sikereket ért el és ezzel a legjelentősebb projektként írta be magát a történelembe, melynek köszönhetően 13 millió dollárt gyűjtöttek össze rekordidő alatt. A pénz segítségével egy új törvény bevezetését szorgalmazzák, ami megbüntetné azokat a munkaadó egységeket, melyek eltűrik a zaklatásokat. A kezdeményezés céljául tűzte ki azt is, hogy a 75. alkalommal megrendezett Golden Globe- díjátadón a résztvevők öltözzenek feketébe, ezzel felemelve szavukat és kinyilvánítva véleményüket a szexuális zaklatások ellen.

Ennek ellenére mégis voltak hárman, akik nem tartották be a dresszkódot! Sokak szerint Hollywoodban már napokkal a rendezvény előtt elfogyott az összes fekete ruha, így igen nehéz helyzetben volt az, aki nem szerezte be időben a kiszemelt darabot! Ők azonban nem jártak ilyen szerencsétlenül.

Elmondásuk szerint jó okuk volt rá, hogy így döntöttek!

″Az, hogy ma piros ruhát viselek nem azt jelenti, hogy nem állok ki a Time`s Up megmozdulás mellett! Szeretem a pirosat, de kiállok azok mellett a bátor nők mellett, akik nem féltek kiállni és elmondani, mi történt velük!″- mondta Blanca

Blanca Blanco
Fotó: Getty Images

″Anyukámmal találtuk ki ezt hónapokkal ezelőtt, ez kulturális dolog. Ha ünnepelni megyünk, nem viselünk feketét. Anyukám most is néz engem otthonról, szeretlek anyu! A Time`s Up mellett és a nők mellett is kiállok. Mindannyiunk tudna mesélni rossz dolgokat.″- mesélte Meher

Barbara Meier
Fotó: Getty Images

″A legtöbben feketét fognak ma viselni a Time`s Up projekt miatt. Egyetértek és kiállok a kezdeményezés mellett, ennek ellenére én színes ruhát viselek ma. Ha erős nők akarunk lenni, akik kiállnak és harcolnak a jogaikért nem az a jó megoldás, ha nem viselünk semmi szexi ruhát, vagy elnyomjuk magunkban azt a vágyat, hogy öltözködésünkön keresztül mutassuk meg személyiségünket. Ha a férfiak miatt máshogy öltözködünk, mint szeretnénk az nem előrelépés, hanem visszalépés. Nem kell feketébe öltöznünk ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket! Lehetünk színesek, különlegesek! Ahogy a személyiségünk is az. Azt gondolom ez a ruha szimbolizálja a szabadságot és az erőnket! Nagyon sok rossz dolog történt, aminek soha többé nem szabadna megtörténnie!″ -nyilatkozta Barbara

Barbara Meier színes ruhában
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom