Egy sorozatgyilkos ölte meg Ashton Kutcher barátnőjét
Május 29-én Ashton Kutchert is kihallgatták – immár nem először – közel húsz éve meggyilkolt barátnője ügyében. A mindössze huszonkét éves Ashley Ellerint 2001. február 21-én, brutális módon, negyvenhét késszúrással gyilkolták meg otthonában, és feltehetően a színész volt az, akivel utoljára beszélt életében.
Ezeket láttad már?
Ritkaság: Mila Kunis és Ashton Kutcher együtt a vörös szőnyegen
Ritkaság: Mila Kunis és Ashton Kutcher együtt a vörös szőnyegen
Kutcher akkor kezdett randizni a lánnyal, és aznap este is találkoztak volna, de a színész a megbeszélt időpontban hiába csöngetett, senki sem nyitott ajtót, így rövid várakozás után távozott. Később elmondta, azt hitte, Ellerint megsértődött azért, mert késve érkezett, az viszont fel sem merült benne, hogy valami baj történt volna. Elmondása szerint még az ablakon is benézett, és észrevette a szőnyegen Ellerin vérét – erre azonban azt hitte, vörösbor folt. Csak másnap tudta meg a rendőröktől, hogy mi történt. A hír sokkolta, és néhány pillanatig még az is felmerült benne, hogy őt gyanúsítják majd, hiszen a nő ajtajának kilincsén ott volt az ujjlenyomata. A rendőrök azonban nem vádolták Kutchert, ám az kiderült, vélhetően vele beszélt utoljára telefonon Ellerin, mielőtt kioltották volna az életét.
Ashton Kutcher a Los Angeles-i bíróságon 2019. május 29-én tanúvallomástételekor:
Előkerült Meghan Markle 10 éves önéletrajza, és egészen váratlan dolog derültek ki belőle
Előkerült Meghan Markle 10 éves önéletrajza, és egészen váratlan dolog derültek ki belőle
Amiért újra előkerült az ügy az a Hollywoodi Hasfelmetszőként emlegetett gyilkos kilétének napvilágra kerülése. Nagyon úgy tűnik, hogy az elkövető a negyvenhárom éves Michael Thomas Gargiulo, akinek több áldozata is volt. A legszomorúbb, hogy már 1993-ban elfoghatták volna a rendőrök egy ismerősének a meggyilkolása miatt, azonban nem volt ellene elegendő bizonyíték, így a következő huszonöt év során több gyanútlan nőnek is a közelébe férkőzhetett, mint ártatlan barát, majd az alkalmas pillanatban hidegvérrel meggyilkolta őket.
Michael Gargiulo eddig ismert áldozatai, köztük Ashley Ellerin, Ashton Kutcher volt barátnője:
Ashton Kutchernek nem ez az egyetlen tragikus emlékű szerelmi kapcsolata. Egy korábbi barátnője, a szintén színész Britanny Murphy rejtélyes körülmények között hunyt el harminckét éves korában 2009-ben. Igaz, akkor már évek óta nem voltak együtt, de jóban maradtak Kutcherrel, akit megrázott az eset.
