előfizetésem
Hírlevél
Ilyen egy bohócdoktor napja az idősek otthonában, ahol valaki a szerelmeként, valaki az unokaöccseként tekint rá
Egy idősotthonban kapta a nevét, és azóta Kázmérként tér vissza azokhoz, akik sokszor már kevés lehetőséget kapnak arra, hogy ők adhassanak valamit másoknak. „Az a célom, hogy egy kicsit kimozdítsam abból az állapotból, amiben éppen van” – mondja Lestyán Attila. A bohócdoktor arról mesélt, hogyan lehet kapcsolódni a demenciával élő idősekhez, miért fontos elfogadni a másik ember világát, és hogyan változtatta meg őt ez a különleges szerep.
Harminc éve alapították Magyarországon a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt, melynek speciálisan képzett tagjai országszerte látogatnak gyermekkórházakat, hogy így tegyék könnyebbé a bentlakók mindennapjait. De nemcsak a legkisebbeken segítenek a nevetés erejével, hanem a legidősebb korosztályon is. Az idősotthonokban végzett munkáról Lestyán Attila színésszel beszélgettünk, akinek a bohócdoktorság egy kollégája, Szabó Vera révén került az életébe.
A független színházi szférában dolgozó Attila azelőtt nem sokat tudott erről a világról, sőt, utólag visszagondolva úgy látja, elég téves elképzelései voltak róla. „Bevallom, egy kicsit magabiztosan érkeztem a felvételire. Azt gondoltam, hogy színészként ez csak egy formalitás lesz, amin egyszerűen túl kell esni. Azt hittem, ide – csúnya szóval mondva – civilek jelentkeznek, ehhez képest a résztvevők körülbelül 90 százaléka előadóművész volt. Akkor nyeltem egy nagyot, mert rájöttem, hogy ez sokkal komolyabb, mint amire számítottam.” Az ötven jelentkezőből végül mindössze ketten kerültek be, egyikük Attila volt.
Bohóc születik
Ahogy meséli, a bohócdoktorrá válásnak szigorú kiválasztási folyamata van. A felvételi egy kétszintű, workshopszerű rendszer, amelyben egyéni, páros és csoportos feladatokon keresztül ismerkednek meg a jelentkezők a bohóc alapjaival. A második forduló már egy háromnapos workshop, amelybe egy nemzetközi szervezet, a Red Noses International művészeti vezetője is bekapcsolódik, és az utolsó két napon ő is részt vesz a kiválasztásban. „A felvételi elsősorban arra kíváncsi, hogy kiben milyen bohóc rejlik. Minden a legalapvetőbb szintről indul, nincs szükség semmilyen előzetes bohócos tudásra” – meséli Attila.
A bekerülést követően egy több hónapos képzési szakasz kezdődik, amelyet a nemzetközi szervezet állít össze és koordinál. A tananyagban a művészeti-szakmai felkészítés mellett olyan területek is helyet kapnak, mint a pszichológia, a szociológia és az egészségügyi ismeretek. „Ezek a képzések leginkább abban segítenek, hogy bele tudjunk helyezkedni azoknak az embereknek a nézőpontjába, akikkel dolgozni fogunk” – mondja. Fontos rész például a gyermekek, illetve az idősek helyzetének, mindennapjainak és gondolkodásának jobb megértése.
Tantárgy lett abból, ahogy szegedi egyetemisták a magukra hagyott újszülötteken segítenek
Akár gyermekkórházról, akár idősek otthonáról beszélünk, mindkét helyen jelen vannak lelkileg megterhelő témák, a betegség, a veszteségek és akár az elmúlás is. Hogyan lehet ezt lelkileg feldolgozni? „A bohóc nagyon sokat véd ettől. Amikor felrakjuk az orrot, és belehelyezkedünk ebbe a bohóc karakterbe, akkor valahogy egy másik szemszögből kezdünk el látni dolgokat. Persze közben ott kell lennie a fejünkben annak, hogy ez egy biztonságos helyzet legyen, de a bohóc nem úgy közelít ezekhez a helyzetekhez, hogy »jaj, milyen nehéz és milyen szomorú ez«. Valahogy egy másik dimenzióból nézi, más kapcsolata van ezekkel a témákkal, és talán pont ez segít abban, hogy lelkileg is elbírjuk ezeket a helyzeteket.”
A piros orr mögött
A bohócdoktorok saját karakterüket a képzés során fokozatosan fedezik fel, a munka megkezdése előtt nagyjából 8-10 workshopon keresztül keresik, hogy kinek milyen saját bohóca van. „Ez nem egy annyira egzakt dolog, és szerintem mindannyian egy kicsit mást gondolunk arról, hogy mit jelent a saját bohócunk. Nem is biztos, hogy lehet rá konkrét karakterjegyeket mondani, mert nagyon változékony” – meséli. Kázmérnak szerinte van egy saját hangulata és világa: közel áll hozzá a költőibb, könnyedebb, líraibb, levegősebb irány.
A neve pedig egészen véletlenül született meg, amikor először ment el egy bevetést megnézni egy idősotthonba. Ekkor még civil ruhában volt, miközben két bohócdoktor játszott az idősekkel. „Nagyon vicces volt, mert ahogy beléptem, több néni rögtön elfordult a bohócoktól, és inkább engem nézett: »Jaj, milyen magas fiatalember!« A kollégáim közben próbálták vinni a játékot, de engem kezdtek figyelni. Egy idős hölgy különösen kíváncsi lett rám, megkérdezte a kollégámat, hogy hogy hívják a fiatalembert. Azt mondta neki, hogy még nincs neve. Visszakérdezett: »Minek hívják?« A néni pedig rávágta: »Kázmér!« ”
„A bohóc nagyon nagy része szerintem valamilyen látásmód. Én szeretem azt a metaforát, hogy van körülöttem egy buborék.”- folytatja. Ez a buborék fontos része a bohócdoktorságnak, képzés során azt is gyakorolják, hogyan lehet ehhez a buborékhoz visszatalálni nehéz helyzetekben, amikor például egy megterhelő pillanatban elveszítik a kapcsolódást. „Ilyenkor azt kell megtalálni, hogyan tudunk visszatalálni a saját bohócunk buborékjába. Meg kell néznem, mi az, ami most örömet ad neki.”
Ez akár egészen apró dolog is lehet. „Ha egy nehéz helyzetben vagyok, és észreveszem, hogy milyen érdekesek a csempék, akkor máris van egy játék: megszámolom őket. Van egy konkrét célom, hogy megszámoljam a csempéket, és onnantól már be tud jönni a partnerem is. A bohócjáték egyik alapja ugyanis, hogy van egy cél, amit valamilyen módon akadályoznak. Nagyon gyakran a partner naivitása vagy ügyetlensége ez az akadály – nem szándékosan, csak egyszerűen másképp látja a helyzetet.”
A bohócdoktor célja nem feltétlenül az, hogy mindenáron nevetést csaljon elő. „A nevetés persze nagyon jó visszajelzés, egyfajta indikátor is lehet arra, hogy jó irányba haladunk, de nem ez az elsődleges cél. Inkább az a célom, hogy abból az állapotból, amiben valaki éppen van, egy kicsit kimozdítsam. Szeretem azt a képet használni, hogy a bohócnak van egy buboréka, és ezt a buborékot valahogy megnyitjuk a másik felé: meghívjuk őt, hogy egy kicsit ő is beléphessen ebbe a világba. Ez azonban nem mindig jelent nevetést.”
A legkedvesebb emlékek
A bohócdoktorok játéka teljes mértékben improvizatív, ugyanakkor van egy alapstruktúrája, amelyet a képzés során sajátítanak el. A konkrét helyzetek azonban mindig az adott pillanatból születnek meg. Volt például olyan időszak, amikor minden idősek otthonába szervezett látogatásnak egy-egy kultúra adta az inspirációját.
„Olyan is volt, hogy végül robotok lettünk, mert valamilyen futurisztikus téma alakult ki. Máskor pedig azt találtuk ki, hogy házastársak vagyunk, kicsit zsörtölődő felekként udvarolgatunk egymásnak. Az idősek otthonába a gyermekkórházi közeggel szemben lehet olyan témákhoz nyúlni, mint a szerelem, amihez idősek nagyon jól tudnak kapcsolódni hozzájuk.”
Amikor a legkedvesebb emlékeiről kérdezem, Attila azokat a pillanatokat emeli ki, amikor valami régi tudás, egy korábbi életszakasz emléke egyszer csak előkerül az idősekből. „Egyszer balettos játékot játszottunk, és az egyik hölgy, aki egyébként nagyon zárkózott volt, elkezdett velünk balettozni. Nyilván már nem tudta pontosan a mozdulatokat, de látszott, hogy ott van a testében. Nagyon érdekes látni, amikor ilyen régi dolgok előjönnek belőlük.”
„Itt nem azért kerül valaki színpadra, mert sérült, hanem mert jó színész”
Hasonló élményt jelent számára az is, amikor egy-egy helyen már kialakulnak személyes kapcsolatok. Ilyenkor tudatosan próbálja megtartani a határt: ezek Kázmér kapcsolatai, nem Attiláé, ez azonban nem mindig egyszerű. „Van az egyik idősek otthonában egy hölgy, aki konkrétan szerelmes Kázmérba. Mindig nagyon várja, amikor megyünk. Mivel ők sosem tudják előre, hogy épp aznap melyik bohóc érkezik, ezért a hölgy sokszor már fél órával a látogatás előtt ott ül és várakozik. Ha épp másvalaki megy helyettem, akkor abszolút el van rontva az egész napja. Amikor viszont én megyek, akkor készül nekem. Van egy kis zacskója, és abban sajtos tallér, joghurtos ital van, vagy éppen karkötőt fűz nekem.”
Eleinte ez a helyzet kicsit megijesztette, mert nem volt biztos benne, elfogadhatja-e ezeket az ajándékokat. „Gyerekeknél például nem teremtünk olyan helyzetet, hogy azt érezzék, nekik kell adniuk valamit. Az időseknél viszont egészen más a helyzet. Az idősotthonban élő emberek ritkán kerülnek olyan helyzetbe, amikor kompetensnek érezhetik magukat, amikor megélhetik azt, hogy ő is tud adni valamit valaki másnak.”
Attila szerint a bohócdoktori munka egyik kevésbé látható, de nagyon fontos része éppen ez: nemcsak a játék és az előadás számít, hanem az a stabilitás is, amit a rendszeres találkozások adnak. „Van, akinek a szerelmét jelentem Kázmérként, van, aki úgy néz rám, mintha a kis unokaöccse lennék. Nem is az a fontos, hogy pontosan tudja-e, ki vagyok, hanem az, hogy milyen szeretettel kapcsolódik hozzám.”
Amit Kázmér adott Attilának
Elmondása szerint a bohócdoktori munka a színészi gondolkodására is erősen hatott. A legnagyobb változást a közönséggel való kapcsolódásban, az improvizációban és a jelenlétben érzi. Ma már könnyebben reagál arra, ami egy adott pillanatban történik, és bátrabban engedi be a váratlant. „A bohóc egyik legfontosabb tulajdonsága szerintem az, hogy mer kockáztatni és mer hibázni. Nem próbálja elrejteni a hibát, hanem megmutatja, vállalja, aztán újrakezdi.”
Úgy érzi, ezt a szemléletet a magánéletébe is át tudja vinni. A bohóctól azt tanulta, hogy a sérülékenységet nem feltétlenül kell elrejteni, és a hibákat is lehet vállalni. A munka sokat változtatott azon is, hogyan gondolkodik az időskorról és a demenciáról. Korábban talán inkább félelmetesnek látta ezt az állapotot, ma viszont már sokkal természetesebb része lett annak, amivel találkozik. „Azt tanultam meg, hogy attól még, hogy valakivel nehezebb a megszokott módon kommunikálni, ugyanúgy lehet hozzá kapcsolódni. Nagyon szép pillanatok tudnak lenni, amikor úgy tűnik, hogy valaki fejben már nagyon máshol jár, és mégis egy zenével, egy finom érintéssel vagy egy tekintettel egyszer csak találkozunk.”
Szerinte sokszor nem az a feladat, hogy valakit visszahozzunk a saját valóságunkba, hanem hogy belépjünk abba a világba, ahol ő van. „Ilyenkor derül ki, hogy valójában nincs is olyan nagy szakadék közöttünk.”
Egy másik fontos felismerés számára az autonómia jelentősége volt. Meglepte, hogy sok férfival nehezebb kapcsolatot teremteni, mert erősebben ragaszkodnak ahhoz, hogy hagyják őket békén. Egy ilyen helyzetből azonban különösen sokat tanult. „Bementünk egy férfiszobába, és az egyik bácsi azt mondta: »Nem érek rá.« Kérdeztük, hogy mit csinál, mire azt válaszolta: »Haldoklom.« Nem próbáltuk meg megcáfolni vagy megnyugtatni, egyszerűen elfogadtuk, amit mondott. Nem azt mondtuk neki, hogy jaj, dehogy, ne mondjon ilyet, hanem azt, hogy rendben, akkor esetleg fél óra múlva visszajövünk. És pont attól tudott kialakulni a kapcsolódás, hogy tiszteletben tartottuk az ő autonómiáját. Épp ez a lényeg: nem akarjuk őket megváltoztatni vagy megmenteni, csak találkozni velük ott, ahol éppen vannak.”
Egy dallam, egy mosoly, egy pillanat – így segítik a PIROS ORR bohócdoktorok az idősotthonok lakóit
Magyarországon több mint 50 ezer idős ember él bentlakásos idősotthonban, miközben a szakemberek becslése szerint 200–250 ezer ember él demenciával, és számuk az idősödő társadalom miatt folyamatosan emelkedik. Az idősek lelki jólléte, a magány és a társas kapcsolatok megőrzése egyre nagyobb társadalmi kihívást jelent. Erre a kevésbé látható problémára kínál különleges választ a PIROS ORR Bohócdoktorok Alapítvány idősprogramja. A bohócdoktorok 2006 óta látogatják rendszeresen az idősotthonokat, ahol humorral, zenével, improvizációval és személyre szabott jelenléttel segítenek abban, hogy az ott élők újra átélhessék a közös nevetés, a figyelem és az emberi kapcsolódás örömét.
A PIROS ORR Bohócdoktorok Alapítvány jelenleg az idősprogram folytatásához gyűjt támogatásokat, hogy bohócdoktorai a jövőben is rendszeresen eljuthassanak az idősotthonokba. A program támogatásának részletei itt érhetők el.
