Eldobod az agyad, ha megtudod, mennyi pénzt hajtott be az év legtöbbet kereső színésze

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemrég jelent meg a Forbes idei legjobban kereső színésznőket rangsoroló listája. Míg idén sikerült letaszítania a trónról Jennifer Lawrence-et Emma Stone-nak, addig sokaknál mégis kiverte a lista a biztosítékot. No, nem a Forbes-ot hibáztatták, hiszen ők csak tényeket közölnek, hanem Hollywoodot, ahol még mindig kispadra vannak ültetve ezek szerint a színesbőrű színésznők, pedig valljuk be, szenzációsak is vannak köztük, akik a toplistás sztárokkal is bármikor felvehetnék a versenyt tehetségben, megfizetettségben már sajnos kevésbé.

Robert Downey Jr. Forbes
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Nos, most megjelent a 2016-2017-es évadban legtöbbet keresett színészek listája is, és ez már sokkal inkább kedvünkre való. Azt szomorúan vettük, vagy talán mégsem annyira, hogy immár nem a Vasember az, aki a legvaskosabb stekszet viszi haza Robert Downey Jr. személyében (aki idén mindössze a 6. helyig tudott felkúszni), hanem Mark Wahlberg.

Mark Wahlberg Forbes
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

A rapperből lett színész, Marky Mark immár Richie Rich, hogy a Forbes szavaival éjünk: Wahlberg idén 68 millió dollárt keresett az olyan filmjeivel, mint a Megjött apuci! 2. vagy a legújabb Transformers epizód, Az utolsó lovag. A mozi mellett a családi reality show-jukkal is jól keres, és az AT&T szolgáltatónál is nagyokat kaszál.

Dwayne Johnson The Rock Forbes
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Rögtön a második helyen már egy polinéz származású színész és testépítő pankrátor-legenda áll, Dwayne Johnson, azaz The Rock. A meleg tekintetű és szép mosolyú színésznek idén az új Baywatch és az új Jumanji hozott sokat a konyhára, a bankszámlájának végösszege pedig 65 millió dollár.

A lista további egzotikus és ünnepelt sztárjai Vin Diesel, Jackie Chan, Samuel L. Jackson és Mark Ruffalo, de három bollywoodi színésznek is sikerült felkerülni a Forbes legjobban kereső színészei közé. Természetesen olyan hollywoodi nagyágyúk, mint Tom Cruise, Adam Sandler, Tom Hanks, Ryan Gosling és Matt Damon nem hiányozhatnak a listáról, ahogy a Chris-triumvirátus sem: Hemsworth, Evans és Pratt. A teljes listát itt tudod megnézni.

Ryan Gosling Forbes
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Az érdekesség kedvéért azért eláruljuk, hogy Emma Stone a maga 26 millió dolláros bevételével a férfiak listáján csupán a 15. helyen lenne rögtön a 29 milliót bezsebelő Ryan Gosling mögött, ami már csak azért is vicces, mert ugyanaz a film hajtotta be a legnagyobb gázsit mindkettejük számára, ráadásul Stone-nak még egy Oscar-díjat is hozott. Az meg már csak hab a tortán, hogy a lista élén szereplő Mark Wahlberg pontosan 22 millió dollárral keresett többet nála. Lehet, hogy a diverzitás erősebb a férfiak listáján, de az azért botrányos, hogy a nők mennyivel kevesebbet keresnek Hollywoodban még mindig.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője