Florence Pugh szakított 21 évvel idősebb barátjával, és nem véletlenül titkolta idáig

2022. augusztus 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár sosem osztottak meg túl sok pillanatot a magánéletükről, egy ideje már teljes a csend Florence Pugh és Zach Braff felől. Mint kiderült, a páros szakított, és nem véletlen, hogy erről elfelejtették tájékoztatni az egyébként nem túl támogató rajongókat.

Florence Pugh és 21 évvel idősebb párja a legnagyobb titokban szakítottak
Florence Pugh és 21 évvel idősebb párja a legnagyobb titokban szakítottak
Fotó: Getty Images /Christian Vierig

3 évig alkotott álompárt a maga diszkrét és külvilágot maximálisan módján Florence Pugh (26) és Zach Braff (47), akik a kapcsolatuk legelső pillanatától fogva megtanulták, jobb, ha nem avatják be túlságosan a kritikus külvilágot, akik nem nézték jó szemmel a 21 évnyi korkülönbséget. Ez az oka annak is, hogy a páros nem adott hírt a szakításról, hanem inkább hagyta, hogy szépen lassan lecsengjen a háttérben. A színésznő azonban egy friss interjúban maga osztotta meg a hírt, és a tőle megszokott szerethető őszinteséggel beszélt arról is, miért nem osztották meg a közösségi médiában a tényt, mint olyan sok híresség.

„Igyekeztünk a világ tudta nélkül elbúcsúzni egymástól, mert ez egy olyan kapcsolat, amiről mindenkinek megvolt a véleménye. Úgy éreztük, nem válna a hasznunkra, ha emberek milliói mondanák, mennyire boldogok, hogy már nem vagyunk együtt.” – magyarázza Pugh, akinek elmondása szerint még mindig gombóc van a torkában, ha a témáról beszél.

Zach Braff és Florence Pugh 2019-ben jöttek össze, kapcsolatuk 3 évig tartott
Fotó: Getty Images /Bruce Glikas

Az interjúból kiderül az is, hogy húzott egy határozott vonalat a magánélete és a munkája között, és szeretné, ha előbbi nem szivárogna át az utóbbiba. Kifejezetten allergiás a lesifotósokra is, akik szerinte sportot űznek belőle, hogy hírességek privát pillanatait bombázzák szét, és szerinte életének ehhez az aspektusához nincs köze a nyilvánosságnak. „Nem egy reality-be jelentkeztünk!”

„Tisztában vagyok a mellméretemmel, és nem félek tőle” – Florence Pugh visszavágott az őt kritizálóknak

„Tisztában vagyok a mellméretemmel, és nem félek tőle” – Florence Pugh visszavágott az őt kritizálóknak

A közvélemény a kezdetektől elítélte Florence Pugh-t és párját

Az Oscar-díjra jelölt színésznő nem szeppen meg, ha ki kell állnia magáért egy-egy méltatlan helyzetben. Amikor például kiderült, hogy Zach Braff és ő egy párt alkotnak, egyenesen online zaklatásban és bántalmazásban volt része a nagy korkülönbség miatt, amit akkor érthetően sérelmezett is.

Ami kapcsolatukat illeti, 2019-ben látták őket együtt először, tavaly pedig nyíltan (értsd: Instagramon) köszöntötték fel egymást születésnapjaikon. „Boldog születésnapot, Zachary” – fogalmazott Florence Pugh 2021 áprilisában, míg a színész a következő vallomással köszöntötte őt januárban. „Boldog születésnapot kívánok ennek a csodálatos teremtésnek. Szerencsés vagyok, hogy ismerhetlek. És a világ is szerencsés, hogy megtapasztalhatja az elképesztő tehetségedet."

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kiszámoltuk, mennyit ér ma Magyarországon az anyaság, az eredmény megdöbbentő

glamour plusz ikon Kiszámoltuk, mennyit ér ma Magyarországon az anyaság, az eredmény megdöbbentő

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

A fa alá és magadnak: az élmény, ami minden pillanatot ragyogóvá tesz (x)

A fa alá és magadnak: az élmény, ami minden pillanatot ragyogóvá tesz (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)