Görög Zita: „Jó érzés, hogy tudtam egy ilyen fajsúlyos ügyben segíteni”

Korábbra beszéltük meg eredetileg az interjút, de az élet másképp szervezte. Amit így utólag nem bánok, mert bár eredetileg is a jótékonykodáson lett volna a fókusz a Görög Zita beszélgetésnek, az elmúlt időszak új muníciót is adott.

A nemrégiben közölt Birkin táskás posztod óriásit szólt. Mielőtt megszületett az ötlet, gondoltad, hogy ekkora hírértéke lesz?

A poszt, amikor kikerült, bár bőven kapott lájkokat, a sajtó figyelmét nem igazán keltette fel.

Vagyis egészen addig, nem volt hírértéke, amíg Orbán Ráchel nem lájkolta?

Igen, és emiatt én kifejezetten hálás vagyok neki, mert neki is köszönhető, hogy az akció sikeres lett.

Hogy jött az ötlet? Hirtelen felindulásból, vagy tudatosan lett felépítve?

Nem volt ez túlkomplikálva, egyszerűen csak kipattant a fejemből. Nagyon sok jótékonysági felhívást teszek közzé az oldalamon, de ezek nem mindig érik el az emberek ingerküszöbét. Amiben nyilván az is közrejátszik, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy másokon segítsenek, de az is biztos, hogy van egy réteg, aki megtehetné, de talán el sem jut hozzá az információ.

Jött a felkérés, de nem gondolkodtam hosszan a poszt előtt. Nemrég regisztráltam a TikTok-ra, ahol rengeteg olyan videó jött velem szembe, amiben fiatal csajok Chanel, Gucci, és egyéb márkás táskákra gyűjtenek. Én ezt annyira cikinek látom, de valamiért bennem maradt, a Birkin meg elég komoly ismertséget kapott mostanában, így egyszerűen összeért ez a két dolog.

Vass Virág regénye elhozza a magyar származású Dolly ikrek igaz történetét a századelő fénykorából

+ 2

Lett eredménye azon túl, hogy mindenhol írtak róla?

Abszolút, beindult az adományozás, és érkezett egyben egy nagyobb összeg is, összesen 55 millió forint gyűlt össze. Nagyon sikeres akció volt, két buszra való összeg áll rendelkezésre ennek köszönhetően.

A Birkin kicsit pejoratív kifejezés lett itthon, nem féltél attól, hogy ez esetleg visszaüt?

Nem mondom, hogy nem jutott eszembe, hogy esetleg emiatt cikizni fognak, vagy megtalál a jobboldali sajtó, és majd megírják, hogy mennyire gáz vagyok, esetleg politikai állásfoglalásként értelmezik, miközben nem annak szántam. Egyszerűen csak fel akartam kelteni a figyelmet, és hát ezek szerint ez kellett ahhoz, hogy célba érjen az üzenet.

Kaptál egyébként negatív üzenetet, rosszízű visszajelzést?

Nem igazán. Volt talán egy-kettő, hogy miért nem lehet csak simán kérni, de összességében csak pozitív visszajelzések érkeztek. Azt többen is megjegyezték, hogy nem gondolták rólam, hogy van humorom.

Sokat és régóta jótékonykodsz, de nem emlékszem, hogy korábban ezekről olvastam volna a hírekben. Egy „ártatatlan” márkanév, és mennyire más megvilágításba kerülnek a dolgok.

Ami nyilvánvalóan azt is mutatja, hogy pattanásig van feszülve itthon a hangulat.

Neked van bármilyen kötődésed egyébként ehhez a kórházhoz?

Képzeld, a Bethesdához pont nincs, ott egyik gyerekemmel sem jártam. Azt gondolom, hogy ha a szentesi, vagy a salgótarjáni kórház hívott volna, hogy segítsek, ugyanúgy kiálltam volna mellettük vagy értük. Nálam ilyenkor nem szokott számítani, hogy van-e személyes kötődésem. Ha van, akkor talán még jobban szeretném, hogy sikeres legyen a dolog, de ez egyébként nem szempont.

Gyakran kapsz ilyen megkereséseket?

Szerintem, aki a szociális szférában tevékeny, vagy arra érzékeny, legyen szó akár cégvezetőről, marketingesről, vagy egy alapítványi vezetőről, ők nagyjából tudják, hogy ki a közéletben az a nyolc, tíz, tizenkét ember, akit meg lehet ezekkel a dolgokkal keresni. Ez most ügynökségen keresztül jött, és nem sokat vacilláltam rajta.

Stahl Judit: „Aki tudja, ki ő, mit képvisel, az nem érzi veszélyben magát egy másik kultúrától”

Általában az időpont szokott lenni a kérdéses, hogy ha például van egy sajtótájékoztató az ügy kapcsán, akkor össze tudom-e egyeztetni a többi feladatommal. Sok megkeresés érkezik, általában konkrét elképzelésekkel, ami nem minden esetben éri el az emberek ingerküszöbét.

A Bethesda ügyében az is fontos szempont volt, hogy szabad kezet kaptam, rám bízták az ötletet. Egyeztettem a kórház kommunikációs igazgatójával, ő rábólintott, így született meg a videó. Amikor nagyon ragaszkodnak egy elképzeléshez, az nem mindig szerencsés, jobban szeretem, ha az én kreativitásom sincs elfojtva.

Van még folyamatban hasonló ügy, amivel foglalkozol?

Persze, több is. Most egy mesét fogok egy kisfiúnak felolvasni, aztán egy csontdaganatos kislánynak, Viviennek próbálok segíteni. A rehabilitációjára több mint tíz magyar tervező fogott össze velem, és licitre ajánljuk a termékeiket. Abban bízom, hogy azok az emberek, akik a Bethesda híre után lettek a követőim, talán ezekben az esetekben is elgondolkodnak. Mivel tényleg nagyot ment a hír, talán engem is egy kicsit másik polcra raknak.

Medveczky Balázs és Wunderlich József: „Mi nem csak öten vagyunk a színpadon, itt van velünk az összes Pál utcai fiú”

Az foglalkoztat, hogy melyik polcon vagy mások szemében?

Nem foglalkoztat, de ha ennek köszönhetően tudok egy ügynek segíteni, akkor mégiscsak fontos. Általában próbálok a háttérben maradni, nem a hangos bulvár visszhang miatt csinálom.

Emlékszel, hogy mi volt az első ügy, amiért kiálltál?

A legelső ügy az volt, amikor bezárták a nógrádi szénbányákat, és az általános iskolánknak nem volt tornaterme, ezért Bogdán Peti barátommal elkezdtünk aláírásokat gyűjteni. Több ezret gyűjtöttünk össze azért, hogy megkaphassuk a művházat, hogy legyen egy helyünk, a petíciót pedig benyújtottuk a parlamentbe. Később volt szerencsém Göncz Árpáddal is találkozni, mint volt iskola önkormányzati elnök.

Ez nagyon mély nyomot hagyott bennem, mert annyira pozitívan éltem azt meg, hogy az emberekhez el lehet érni, az embereket összefogásra lehet buzdítani, hogy onnantól egyértelmű lett, ezt folytatnom kell. Ezután nagyon sokáig gyermekotthonokat látogattam, amíg lehetett. Folyamatos segítségnyújtásban voltam, rengeteg céggel voltam kapcsolatban, vittünk plüssöket, ételt, papucsokat.

Schell Judit: „Soha nem gondoltam, hogy van bennem ennyi bátorság”

Sokszor nem is azt, ami kellett, hanem ami éppen volt, de mindig megtaláltuk a helyét, hogy hova menjen. Aztán amikor a két nagyobb gyerekem született, akkor pár év kimaradt, de akkor kezdődött, hogy hajléktalanoknak segítettem. Vittem levest, teát, hálózsákot, mindig azt, amire szükség volt.

Egyszer csak ismét elkezdődött az egész, mert azt láttam, hogy annyi mindenkinek van szüksége valamire, míg én élem a kényelmes életemet. De azért a kényelmes mellé szeretném azt is hozzátenni, hogy ahogy másoknak, úgy nekem is vannak nehézségeim, az én életem sem tündérmese! Sokszor járok családokhoz, bevásárolok nekik, de ezeket nem verem nagydobra, nem készítek róla videót, nem azért teszem, hogy megveregessék a vállamat. Pedig ennek is lehetne egy pozitív üzenete, a jó példa is lehetne ragályos.

Modell, műsorvezetőként élsz a köztudatban, mivel foglalkozol konkrétan mostanában?

Az utóbbi időben megváltozott a modellszakma, a marketing pedig teljesen átalakult, ezért nyilván én is az Instagramra lettem „száműzve” leginkább, de most is vannak külföldön fotózások, forgatások, itthon pedig rendezvények, felkérések. A fő csapásirány most az influenszerkedés, mint kifejezést, egyébként nagyon utálom. Szerintem rosszul is használjuk, de ennél nagyobb bajom soha ne legyen.

Szulák Andrea: „Én nem vagyok erős, én csak túlélő vagyok”

Háromgyermekes anya vagy, a jótékonykodással tudsz nekik is példát mutatni?

Szerintem mindenképp. Ha magukon kívül másokra is megtanulnak figyelni, miközben nem veszítik el önmagukat, akkor már sokat segítettem abban, hogy egyensúlyt találjanak az élethelyzetekben.

Szigorú anya vagy?

Dehogy! Ebből a szempontból rettenetes anyuka vagyok, túl liberális voltam a nagyokkal, a megengedő hozzáállásom miatt bizonyos dolgokban a fejemre is nőttek. A kicsivel ezt már nem engedhetem meg magamnak, most már sokkal szigorúbb és következetesebb vagyok, de még van hova fejlődnöm ebben a kérdésben. Mindig tudtam, hogy szükség van keretekre, de én a meggyőzhető típus voltam.

Mi az, amiben akkor sem lehet meggyőzni, ha a feje tetejére áll a világ?

A hiszti. Azt mindhárman tudják, hogy nálam a hisztivel nem jutnak előbbre. Vannak dolgok, amikre mindig figyeltem, amiket mindig betartottam, és amiben mindig következetes voltam, de egy csomó mindenben nagy mozgásteret engedtem. Mindig is az volt az első, hogy abban ne sérüljenek, hogy önmagukat mindig tudják szeretni.

Bata Éva: „Tudatosan figyelek arra, hogy a jelenben legyek”

Emiatt nagyon sok minden más szabályt képes voltam felrúgni, mert ez az első számú szabály, hogy én ne traumatizáljam a gyerekeimet. Minden megengedésem ebből a fő szabályból fakad. Ha a gyerekre haragszol, mert összetört egy poharat, vagy nem akar fogat mosni, akkor ő nem téged kezd el utálni, hanem saját magát, és ezt soha nem szerettem volna!

Jó testvérek?

Alapvetően igen. Volt bunyós, labdázós időszak, volt, amikor nagyon jóban voltak, kiskamaszkorban pedig előfordult, hogy cinkelték egymást. Most, hogy már tizenhét-tizennyolc évesek, megint közös a téma: csajozás, pasizás, nyiladozó szexualitás, úgyhogy újra nagyon jóban vannak.

Segíteni és adni az tud leginkább, akinek van miből, és most nem az anyagi lehetőségekre gondolok. Téged mi tölt fel, mi a te énidőd?

Nem szeretem az énidő kifejezést, mert nem feltétlenül úgy használjuk, ahogy én értelmezem. Néha az jól tud esni, amikor a gyerekek iskolában, óvodában vannak, Zsolti is dolgozik, én pedig visszafekszem, és alszok délig. Ezt nagyon szeretem, ilyenkor kisimultnak érzem magam, és nem vagyok házisárkány.

Hermányi Mariann: „A fiatal színésznőket nagyon gyorsan beskatulyázzák”

Szeretek olvasni, a lányommal csajos programot szervezni, vagy a fiammal kiugrani kettesben Bécsbe. A „klasszikus” énidő, a jóga, a meditáció, a hangtálazás, az nem énidő, hiszen ezek több emberes programok. Énidő, de közben más emberekkel vagyunk, ami nem rólam szól, nem tudom magam teljes mértékben elengedni úgy, mint amikor visszabújok az ágyba.

Az fontos, és arra figyelek, hogy minden gyereknek meglegyen velem a közös ideje. Nem görcsösen, hanem figyelem, és érzékelem, hogy mikor kinek van nagyobb szüksége, vagy a legnagyobb szüksége arra, hogy ott legyek mellette. Ez nincs órarendszerűen beosztva, hanem ahogy igényük van rá.

És Zsolttal tudtok időt szakítani csak kettőtökre?

Ez a legnehezebb! Szoktunk olyat, hogy elvisszük a gyerekeket iskolába, óvodába, és beülünk valahova reggelizni, és jót beszélgetünk. Egyébként is sokat beszélgetünk, a vacsora például fontos ebből a szempontból, mert olyankor nincs se tévé, se mobil. Van, hogy az edzések miatt borul a program, de alapvetően az egy keret, hogy hét körül vacsora, amikor mindenki elrak minden kütyüt.

Szirtes Edina: „Mindenki választ magának egy álarcot, túlélésként”

Jól nézel ki, mint mindig, de jól is érzed magad a bőrödben?

Jól vagyok a bőrömben, de azért hozzáteszem, hogy néha zavar egy kicsit, és erőszakosnak érzem a social media világát. Nehezen veszem, hogy ennyire átalakult a marketing, és folyamatosan posztolni kell a térképen maradáshoz. Vannak hullámvölgyek, amikor egyszerűen nincs kreativitásom és kedvem sem ahhoz, hogy valami frappánsat közöljek. Ilyenkor nem is erőltetem meg magam, mert nekem fontos, hogy önazonos, és egészséges maradjak ebben a történetben, ami kényszer alatt nem megy.

Neked van egyébként többmilliós táskád?

Nincs. Van pár dizájner darabom, de mindegyik vintage. Egyiket sem újonnan vásároltam, és az összértékük sem éri el az egymilliót.