Károly király ezen a visszataszító becenéven hívta Harry herceget, amikor az gyerek volt

2024. június 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Harry herceg visszaemlékezései nagy port kavartak, a megjelent könyvében jónéhány nagyon kemény állítást és vádat fogalmazott meg a családjával szemben, és őszintén írt a gyerekkoráról, valamint tinédzser éveiről is.

Harry herceg
Harry herceg sokkoló becenevet kapott születése után
Fotó: ZUMA Press / Northfoto

A 2023-ban megjelent könyvnek már a címe is beszédes volt, a Tartalék arra utalt, hogy ő, aki nem az első az öröklési sorban, már gyerekkorától kezdve úgy érezte, hogy sosem lehet egyenlő a testvérével, mindig csak a második, vagy a tartaléknak szánt szerep jut neki.

Most a könyve megjelenése után elmondta, hogy milyen becenéven hívta őt Károly király, Harry érdesapja, és kiderül, hogy a tartalék szerepét nem csak úgy érezte, hanem valójában ezt is érfeztették vele, ráadásul az, akinek az érzelmi biztonságot kellett volna jelenteni minden gyermek számára.

Megdöbbentő becenév

Harry a rajongókat is meghökkentette azzal, hogy tiszta vizet öntött a pohárba, és elmondta, hogyan kapta ezt a kedvesnek egyáltalán nem mondható nevet, ami aztán a könyvének címe lett, hiszen ez az egy szó határozta meg az egész életét. Sokkoló hallani, hogy gyakorlatilag születése után azonnal elkezdték úgy hívni, hogy ő a Tartalék. Azt mondja, hogy édesapja, Károly herceg és a néhai II. Erzsébet királynő is emlegette őt ezen a néven.

Az örökös és a tartalék

Azt állítja Harry, hogy később is az egész család utalt így a két gyerekre, beleértve édesanyjukat, a néhai Diana hercegnét, és nagyapjukat, Fülöp herceget is. "Az Örökös, és a Tartalék. Nem volt előítéletes a név, de nem is volt kétértelmű. Én voltam az árnyék, a támasz, a B-terv" - mondta Harry a névről.

Ez annyira szomorú! Harry herceg ezt az egy dolgot gyűlöli apjában, Károly királyban

Ez annyira szomorú! Harry herceg ezt az egy dolgot gyűlöli apjában, Károly királyban

Szó szerint kell érteni

Harry kemény szavakkal beszélt erről, úgy érzi, ő csak azért jött a világra, hogy legyen tartalék, ha esetleg testvérével, Vilmos herceggel történne valami. Úgy érezte, hogy ő egy biztonsági tartalék, elterelés, és szükség esetén cserealkatrész. Azt is mondta, hogy úgy tudja, hogy elsőként édesapja, Károly adta neki ezt a becenevet, és ezt Harry sosem tudta feldolgozni. Úgy tudni, hogy miután Diana hercegné megszülte Harryt, Károly azt mondta, hogy "Csodálatos! Adtál nekem egy örököst és egy tartalékot is- a munkám kész!"

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

glamour plusz ikon Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)