Heidi Klum és lánya is meztelenruhát választottak a vörös szőnyegre

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha szóba kerül, hogy kik azok az anya-lánya párosok, akik rendszerint ragyognak a közös képeken, akkor garantált helyet kap Heidi Klum, és lánya, a 19 éves Leni Klum, aki édesanyja nyomdokait követve szintén modellként dolgozik.

Heidi Klum
Heidi Klum és lánya közösen érkeztek egy eseményre
Fotó: Profimedia

Már többször írtunk róla, hogy mekkora a hasonlóság kettejük között, és erre szeretnek rá is tenni egy lapáttal azzal, hogy egymáshoz passzoló ruhákat vesznek fel. Ha nem is ugyanolyat, de a témában passzoló darabokat, és a téma most úgy tűnik, hogy a meztelenruha volt.

Tökéletes összhang

A meztelenruha alapvetően megosztó dolog, hiszen mégis arról van szó, hogy a ruha gyakorlatilag áttetsző. Ugyanakkor vannak ennek a műfajnak is különböző variáció, és a két modell most megmutatta, hogy egy ilyen darab lehet visszafogottan elegáns, de mégis izgalmas, és jóval többet megmutató is. Heidi Klum előbbit választotta, fuksziaszínű miniruhája gazdagon díszített, összességében áttetsző, rövid is, de mégis azt az érzést kelti, hogy nem mutatott meg a viselője magából túl sok mindent. Ezzel szemben Leni Klum fekete ruhája arra bizonyíték, hogy egy zárt nyakú, hosszú ruha is képes arra, hogy csak nagyon keveset hagyjon az ember képzelőerejére. Anya és lánya Berlinben, az Intimissimi vacsoráján jelentek meg együtt, ölelkeztek, összebújtak és nagyon sokat nevettek a vörös, illetve lila szőnyegen.

Heidi Klum és lánya segítenek újragondolni azt, amit eddig a ruhákról hittél
Fotó: Getty Images/Franziska Krug

11 sztárcsemete, aki pont úgy néz ki, mint híres édesanyja

11 sztárcsemete, aki pont úgy néz ki, mint híres édesanyja

Ünnepeljünk meg minden generációt!

Klum az Instagramján is osztott meg képeket és videókat, egyiken édesanyja is feltűnik, és a három nő a tökéletes példája annak, hogy a szépség kortalan, és az élet minden szakaszában joga van a nőknek szépnek érezni magukat. Nincs olyan, hogy valaki felett eljárt az idő, nincs olyan, hogy a ráncok a szépség kárára mennek. Ez a videó tökéletesen bizonyítja, hogy bármilyen generációhoz is tartozol, illik rád az a szó, hogy gyönyörű. És Erna bebizonyította azt is, hogy az állatminta viselése is kortalan!

Jön a kedvenc ünnep

Aki kicsit is ismeri Heidi Klum életét, az tudja, hogy ha egy ünnepet kellene megemlíteni, amit a modell imád, készül rá, és minden évben valami hatalmas dobással jelentkezik, az a halloween. Az idei év sem maradhat ki, hiszen már most bejelentette, hogy zajlanak a munkálatok. Közösségi oldalán megnézheted, ahogyan Josh Hernandez művész egy horrorfilm plakátjára hajazó portrét rajzol a modellről. Klum minden évben megpróbálja túlszárnyalni az előző év jelmezét, ami egyre nehezebb, hiszen mindig azt gondoljuk, hogy ennél durvább már nem lehet. Tavaly ugyanígy gondolta a világ, aztán megjelent hatalmas ijesztő féregnek öltözve, és minden elképzelést túlszárnyalt. Hogy a legrosszabb rémálmainkban kísértő férget idén sikerül-e túlszárnyalni, azt nem tudjuk, mindenesetre a visszaszámlálás elkezdődött.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Sokan tévesen azt gondolják, hogy egy plasztikai beavatkozás olyan egyszerű, mint egy fodrászati szolgáltatás - Angliában praktizáló magyar testvérpár mesélt nekünk

glamour plusz ikon Sokan tévesen azt gondolják, hogy egy plasztikai beavatkozás olyan egyszerű, mint egy fodrászati szolgáltatás - Angliában praktizáló magyar testvérpár mesélt nekünk

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Elkészül 2 perc alatt, finom, ráadásul egészséges is –mutatjuk a receptet (x)

Elkészül 2 perc alatt, finom, ráadásul egészséges is –mutatjuk a receptet (x)