Heidi Klum pucérmelltartója a legmeztelenebb dolog, amit valaha láthatsz

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Néhány napon belül 51 éves lesz a világ egyik legkeresettebb szupermodellje, a német származású Heidi Klum, aki a jelek szerint pont olyan jól érzi magát a bőrében, mint a 20-as éveiben. És ezt a fontos üzenetet nap mint nap képviseli, méghozzá elképesztően felszabadító módon.

Heidi Klum csak úgy ragyogott a cannes-i filmfesztiválon
Heidi Klum csak úgy ragyogott a cannes-i filmfesztiválon
Fotó: Dave Benett/Getty Images

Észrevetted, micsoda reneszánszukat élik a 90-es évek legendás szupermodelljei, mint például Claudia Schiffer, Cindy Crawford vagy Naomi Campbell? Így az a tendencia, amit a divatvilág eddig képviselt (vagyis kizárólag fiatal, huszonéves modellekkel kívánja eladni nem csak a termékeit, de márkája életérzését is), megborulni látszik, és úgy tűnik, elérkezünk oda, hogy minden életszakaszt egymás mellett éltetünk és ünneplünk ahelyett, hogy elhallgatnánk, vagy kevésbé relevánsnak éreznénk. Akad viszont köztük valaki, aki mintha sosem tűnt volna el: Heidi Klum, aki a szemünk előtt virágzik töretlenül, túl az ötvenen is.

HIRDETÉS

Mire elég fél évszázad? Heidi Klum szerint az önszeretetre!

Nem lassít a vörös szőnyegen, sem a közösségi média felületein, ahogy a hétköznapokban is csak olyan darabokat visel, amiben önazonosnak és vonzónak érzi magát. Az Intimissimi nagykövetként is tevékenykedő Heidi Klum most épp egy csodás, csipke melltartóban és farmer sortban élvezi a jó időt, amit a jelen trendek alapján abszolút nevezhetünk meztelen melltartónak, amiből a gyönyörű modell fesztelen és laza utcai viseletet kreált egy könnyed fehér inggel.

Heidi Klum hivatalosan is megnyitotta a nyarat egy pucérmelltartóban
Fotó: Heidi Klum / Instagram

Anya és lánya egyébként épp Cannes-ban lazít, a filmfesztiválon ugyanis édesanyja mellett a gyönyörű Leni Klum is vörös szőnyegre lépett, méghozzá hasonlóan bátor és felszabadító pucérruhában.

A nagy pénzrablás Tokiója pucérruhára váltott, és valami álomszép benne

A nagy pénzrablás Tokiója pucérruhára váltott, és valami álomszép benne

Nem is olyan új ez a meztelenruha dolog!

Az idei Met-gálát valósággal elborította, de az igazán bátrak az Oscar-gálát követő Vanity Fair partin is bevállalták a meztelenruha-trendet. De azt gondoltad volna, hogy ez a megjelenés már évtizedek óta velünk van? Igaz, akkor még nem volt rá külön megnevezés. 1974-ben például Cher indította útjára ezt a trendet a Met-gálán egy ragyogó Bob Mackie-darabban.

1974 Hollywoodi design: Romantika, glamour - Cher vitathatatlanul feltalálta a pucérruha trendet az 1974-es Met-gálán, amelyen a ruha tervezőjével, Bob Mackie-vel együtt vett részt
Fotó: Getty Images

Sőt, már az Old Hollywood érában is jelen volt. Bizony, az 1910-es évekről beszélünk, bő száz évvel azelőtt, hogy a vörös szőnyeget elárasztották volna a finoman áttetsző szövetek és merész megoldások. Az utóbbi években pedig az utcai öltözködésekbe is belopta magát, hála az olyan ikonoknak, mint Emily Ratajkowski vagy Kendall Jenner.

A trend kapcsán a GLAMOUR divatszerkesztője, Kökény Nikolett például a MiuMiu bemutatójára érkező lányok által viselt áttetsző csipkeruha-kontrasztot motorosdzseki párosítását hozza példaként, mint tökéletes irányt.

Ez a fajta ellentét nagyon jót tesz a meztelenruha trendnek, és eltakarja mindazt, ami nem tartozik másra. Fontos szabály, hogy ne ess túlzásba, és ne mutass meg mindent, mert abban már nincs semmi izgalom.

- tanácsolja a szakember. Szóval csak bátran vállalj kockázatot, feszegesd a határaidat, a lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben. És csak hogy tudd, inspirációként bármikor meríthetsz Heidi Klum felszabadultságából!







Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 testrész, ahová soha ne tegyél parfümöt!

5 testrész, ahová soha ne tegyél parfümöt!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Milyen szín illik a lakásodba? A szakértők elárulják (x)

Milyen szín illik a lakásodba? A szakértők elárulják (x)

Fontos! Ezt a 3 dolgot semmiképp ne hagyd otthon, ha nyaralni mész! (x)

Fontos! Ezt a 3 dolgot semmiképp ne hagyd otthon, ha nyaralni mész! (x)

Túl sok inger ér egyszerre, és nem tudsz szünetet tartani? – Így vedd kezedbe az irányítást a szakértők szerint (x)

Túl sok inger ér egyszerre, és nem tudsz szünetet tartani? – Így vedd kezedbe az irányítást a szakértők szerint (x)

Tegyél jót a gyerekeknek egy ingyenes szavazattal: most 2,5 millió forintot kaphatnak! (x)

Tegyél jót a gyerekeknek egy ingyenes szavazattal: most 2,5 millió forintot kaphatnak! (x)