Hiába 41 még mindig félmeztelenül akarják

Ez is érdekelhet

Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta

glamour plusz ikon Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta

2014. november 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 41 éves szupermodell fantasztikus formában van, nem véletlen, hogy például a tévéműsoroknak még mindig ő az egyik legkedvesebb modellje.

Ma már tudjuk, hogy a kor már közel sem olyan fontos a divatvilágban. Régebben a 20-as évei második felében a modelleknek már erősen kellett gondolkodnia, hogy mihez kezd, ha kiszorul a kifutóról. Ehhez képest manapság a 40-esek még vígan diktálják a tempót a magazinok címlapjain és a hirdetésekben.

Heidi Klum is azon 40-es topmodellek közé tartozik, akik nem nagyon akarnak öregedni. Mivel is bizonyíthatná jobban mindezt, hogy az újabban állítólag már megint Seal körül legyeskedő német származású szépség óriási kedvvel dobja le magáról a ruhát. Gaultier tavaszi hirdetése után újabb topless fotókon reklámoz, ezúttal egy elektronikai áruháznak. Nos, elnézve Heidi Klum újabb kampányát, még pár évnyi felhőtlen meztelenkedés még benne van.

Heidi Klum
Heidi Klum
Heidi Klum
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)