Hírességek, akik öltek már embert

Hírességek, akik öltek már embert
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2020. február 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hiszed vagy sem, számos híresség ölt már embert. Sok sztár tragikus balesetet okozott, amelyek halálhoz vezettek, mások hidegvérű gyilkosságot követtek el. Egyes hírességek börtönben is ültek emiatt, de voltak, akiket jó ügyvédek képviseltek, esetleg bizonyítékok hiányában felmentettek a vádak alól.

1. Venus Williams

Fotó: Getty Images

A teniszcsillag Venus Williams 2017-ben halálos autóbalesetet okozott. Williams Miamiban vezetett éppen, és egy kereszteződésben nem adta meg a jobbkezet. A másik kocsiban lévő sofőr túlélte a balesetet, ám a 78 éves férjét kórházba kellett szállítani. Két héttel később az idős férfi meghalt. A TMZ által beszerzett rendőrségi jelentés szerint Williams volt felelős a balesetért.

2. Caitlyn Jenner

Fotó: Getty Images

Caitlyn Jenner 2015-ben egy halálos autóbalesetet okozott, amikor figyelmetlenségből belehajtott az előtte álló Kim Howe autójába. Az ütközés miatt a kocsi átsodródott a szembejövő sávba, a frontális ütközéstől Kim az életét vesztette. Rajta kívül 7 másik ember is megsérült a tragikus balesetben. Caitlyn Jenner végül megállapodott a Howe családdal, és 800 ezer dollárt fizetett.

Amy Locane

Fotó: Getty Images

Locane a Melrose Place színésznője volt. 2010-ben ittasan vezette autóját, amellyel egy másik kocsinak ütközött, ezzel meggyilkolva a 60 éves Helene Seemant. A nő férje is súlyosan megsérült a balesetben. Amy-t 3 év börtönre ítélték .

Felicia Pearson

Fotó: Getty Images

Felicia Peterson a Drót című szériában vált ismertté, 14 éves korában azonban lelőtte Okia Toomert. 8 év börtönre ítélték, azonban 6,5 év után szabadon engedték.

O.J. Simpson

Fotó: Getty Images

Az egykori NFL csillag és színész halálra késelte volt feleségét és az új barátját 1994-ben. A bizonyítékok egyértelművé tették, hogy a színész követte el a gyilkosságot, azonban a sztár nem vallotta magát bűnösnek - és a bíróság sem ítélte el a kettős gyilkosságért.

Snoop Dogg

Fotó: Getty Images

1993-ban rappert - akinek valódi neve Calvin Broadus-, és testőrét, McKinley Lee-t gyilkossággal vádolták a Philip Woldemariam nevű rivális bandának az egyik tagjának lelövésében. Az ügy évekig elhúzodott, majd 1996-ban a rappert, akit Johnny Cochran képviselt, és Lee-t felmentették a gyilkossági vádak alól (önvédelem miatt).

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)