Hoppá! Cara Delevingne újra együtt a régi szerelmével?

2017. november 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ahogy arról nem is olyan régen beszámoltunk, valójában az angol topmodell és filmsztár lényegében azóta szingli, mióta 2016 tavaszán szakított a rocksztár barátnőjével St. Vincenttel.

Cara Delevingne
Fotó: Getty Images

Cara Delevingne nem mondott le persze a párkapcsolatokról, de nem járt sok sikerrel. Az énekesnővel pedig nagyon harmonikusnak látszott a szerelmük, pláne, hogy nem sokkal a szakításuk előtt a modell még el is jegyezte nem akármilyen romantikus körülmények között a zenészt.

Olvastad már? 15 sztár, akiről nem tudtad, hogy biszexuális

A gyűrűváltás helyett azonban szétmentek, amit a legtöbben azzal magyaráztak, hogy St. Vincent kissé túlzónak tartotta, hogy Cara állandóan a bulizással van elfoglalva. Nos, a szépséges modell az utóbbi időben sokkal komolyabbnak tűnik, és úgy látszik, ez régi partnerére is hatással van, hiszen a pár újra találkozgat.

Cara Delevingne és St Vincent egy év márciusban:

Cara Delevingne és St Vincent
Fotó: Getty Images

Az éppen európai turnéján városról városra járó zenész és Cara Delevingne előbb Londonban találkozott, most pedig a Prágában forgató modell-színésznő magángépen repült Dublinba, hogy láthassa St. Vincent fellépését, de a pletykák szerint nem csupán ezért, hanem mert a páros egyre komolyabban gondolja, hogy adnak egy újabb esélyt a kapcsolatuknak. Ha így van, mi szurkolunk nekik, mert nagyon cukik voltak együtt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 meglepő apróság, amivel gyorsan csökkentheted a szorongást

5 meglepő apróság, amivel gyorsan csökkentheted a szorongást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Jobban odafigyel rád, mint te magadra - A Huawei Watch Fit 3 tökéletes kiegészítő (x)

Jobban odafigyel rád, mint te magadra - A Huawei Watch Fit 3 tökéletes kiegészítő (x)

Hogyan tartsuk fenn a kapcsolatot szeretteinkkel, ha nagy változás történt az életünkben? (x)

Hogyan tartsuk fenn a kapcsolatot szeretteinkkel, ha nagy változás történt az életünkben? (x)

Ezt a 3 kérdést kell föltennünk magunknak, hogy biztosan jó döntést hozzunk (x)

Ezt a 3 kérdést kell föltennünk magunknak, hogy biztosan jó döntést hozzunk (x)

Párkapcsolat, karrier: Hogyan hatnak az életünkre mindennapos döntéseink? (x)

Párkapcsolat, karrier: Hogyan hatnak az életünkre mindennapos döntéseink? (x)