Interaktív - Az Oscar-gála legjobb felvételei

2014. március 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az idei Oscar gáláról igencsak megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint hosszú idő óta a legjobb volt a műsör Ellen DeGeneres műsorvezető poénkodásainak köszönhetően, mások szerint pedig kiszámítható volt, unalmas, és semmi meglepővel nem tudott szolgálni sem a díjazottak, sem a vörös szőnyeges bevonulást illetően.

Lupita és Jennifer önzetlen egymásba borulása az egyik legszebb pillanat volt
Lupita és Jennifer önzetlen egymásba borulása az egyik legszebb pillanat volt
Fotó: Rexfeatures

Nos, rád bízzuk a döntést, már csak azért is, mert a GLAMOUR szerkesztősége is megosztott. De annyiban mindannyian egyetértünk, hogy ha nem is nagyon sok, de volt pár igazán emlékezetes pillanata a filmes díjátadónak. Csak, hogy párat kiemeljünk: Jennifer Lawrence ismét elesett, és lassan már az megy ritka számba, ha képes megállni a két lábán. Az egyik legviccesebb momentum kétségtelenül az volt, amikor pizzát rendelt Ellen a közönség soraiba, majd a figyelemmel kísérhettük, amint a legnagyobb sztárok csipegetik a zsíros szeleteket. Az sem vitatható, hogy az idei Oscar gála kapta a legnagyobb közösségi médiafigyelmet. Ellen DeGeneres már a show kezdetétől fogva folyamatosan képeket osztott meg az eseményről, amit egy rekordmennyiségű megosztást elért sztár-selfie fotóval koronázott meg.

Minderről és még több izgalmas pillanatról találsz képet a galériánkban. Ki ne hagyd!

HIRDETÉS | Hirdetés

Kattints ide!

Interaktív - Az Oscar-gála legjobb felvételei A gifek után érkeznek a képek. Íme, a legemlékezetesebb Oscar-fotók. Lupita és Jennifer önzetlen egymásba borulása az egyik legszebb pillanat volt

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ausztrália legmenőbb nagyvárosa, ami jobb, mint Sydney vagy Melbourne, és nem is ismered

glamour plusz ikon Ausztrália legmenőbb nagyvárosa, ami jobb, mint Sydney vagy Melbourne, és nem is ismered

Vigyázz, mit veszel fel a farsangi buliba! A jelmezed többet árthat, mint gondolnád (x)

Vigyázz, mit veszel fel a farsangi buliba! A jelmezed többet árthat, mint gondolnád (x)

8 tipp, amivel elkerülhetsz egy rossz randit (x)

8 tipp, amivel elkerülhetsz egy rossz randit (x)

A legfontosabb téli szépségápolási rutin, amiről nem beszélünk eleget (x)

A legfontosabb téli szépségápolási rutin, amiről nem beszélünk eleget (x)

Erre a környezetre van szükséged tél végén (x)

Erre a környezetre van szükséged tél végén (x)