Jaj, ne! George Clooney felhagy a színészkedéssel!

2017. november 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

George Clooney-ról mostanában már inkább csak szerelmi élete kapcsán hallhatunk, nem pedig színészi teljesítménye miatt.

Színészként utoljára 2016-ban láthattuk, azóta csak rendezőként mutatta meg tehetségét a Suburbicon című film kapcsán.

Ebből azonban sosem következtettünk arra, hogy már nem is fog szerepelni egy filmben sem. Gondoltuk csupán szünetet tart és most más dolgokra koncentrál. Azonban George most meglepő nyilatkozatot tett.

″Hosszú évekig színészkedtem, már 56 éves vagyok! Nem vagyok már a nők álma! Régen a színészetből éltem, ebből fizettem a számláimat, de nincs már erre szükségem. Van pénzem. Több milliárd dollárért adtam el a tequila cégemet. Nem kell több pénz", mondta George Clooney.

Ezt olvastad már? George Clooney és felesége a vörös szőnyegre léptek és minden tündérmesévé változott!

Clooney azt is hozzátette, hogy a sok pénzének köszönhetően végre olyan filmeket rendezhet, melyeket mindig is szeretett volna. Mi örülünk, hogy végre kiteljesedhet a rendezésben, de azt azért nagyon sajnáljuk, hogy nem láthatjuk többé filmekben szerepelni.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom