Jennifer Aniston arcáról egy kommentelő: „Elvesztette minden bájosságát. Miért nem hagyja békén, hogy természetesen öregedjen?”
Jennifer Aniston el merészelt menni a Super Bowl döntőjére, és vesztére az arcát is magával vitte. El is szabadult a kommentpokol.
Ezeket láttad már?
A világ egyik legnépszerűbb színésznője, Jennifer Aniston, akinek az arcát szinte mindenki ismeri a bolygón, nem engedheti meg magának az öregedést, mert ha valemelyik fotón, megjelenésén feltűnik, hogy ő is öregszik, azonnal elintézi a cancel culture és abuzálni kezdi az internet közönsége.
Nehogy megöregedj, mert elintéznek!
Az egyik hozzászóló ezt írta: „Sajnálom az arcát, elvesztette minden bájosságát. Miért nem hagyja békén, hogy természetesen öregedjen?” Egy másik hozzátette: „Őszintén emberek. Sokkal jobban néztek ki anélkül, hogy bármit is csinálnátok. Kis dolgok... oké rendben. Még akár egy orrműtét is, rendben, legyen. De a töltőanyagok, botox, szememelés, ajak-injekció, implantátumok… A végén úgy fogtok knézni, mint egy torzszülött.” Az egyik felhasználó még azt is írta: "Úristen, mi a fenét csinált az arcával??? Borzasztóan hervad. És még fizet is azért, hogy ilyen rosszul nézzen ki! Biztos, hogy ennél csak jobb lehet, ha természetesen öregedő arcod van.”
Te szorongsz az öregedéstől?
Persze itthon sincs ez másként a híres nőkkel, pontosan ugyanezeket kapják, esetleg kiegészítve további gonoszságokkal, amelyeket inkább le sem írok, olyan aljasok. És azt nem tudom, Anistonhoz mennyire érnek el ezek a - megfogalmazójuk számára tét nélküli - böffenések, azt viszont igen, hogy ebben a mi kis országunkban nagyon is elérik a gonoszkodások a címzettet, és nem, sokan évtizedek alatt sem tudnak hozzáedződni az ilyesmihez. Annyira nem, hogy tucatnyi ismert emberrel beszéltem, akik egyenesen olyanokat mondtak, hogy nemhogy az adott napjukat képes beárnyékolni egy-egy durvább savazás, de egyenesen a depresszió, mély szorongás tüneteit okozzák bennük az ilyen megnyilvánulások. Amikért igazán nem kell a szomszédba menniük.
Legyen bármi az apropó, mélyinterjú a lombikprogramban való részvételről, fontos társadalmi kérdéseket feldolgozó beszélgetés, tényleg akármi lehet a téma, a kommentek kétségbeejtő gyakorisággal egyáltalán nem a mondanivalóra reagálnak, hanem arra, hogy a megszólaló hogy néz ki. Főleg, ha az illető elmúlt negyven, esetleg felszaladt rá néhány kiló. És ehhez persze még csak meg sem kell szólalnia a céltáblának, elég, ha elhagyja az otthona négy falának betonbunkerét, és valaki lefotózza.
Reelsek (rövid videók) tömkelege árasztotta el a közösségi médiát a Super Bowl-döntő után, amelyek Jennifer Aniston egyetlen - kérdésre mondott - mondatát tartalmazzák: hogy ünnepli Matthew Perry örökségét. Alig három másodperces megszólalást vágtak ki, ami rövidebb, mint maga a kérdés. Nem véletlenül. A lényeg ugyanis nem az, amit mond, hanem az, hogy az éles fényben extra előnytelenül néz ki és - Uram, ne hagyj el -, látszanak a ráncok az arcán, a nyakán és a mellkasán. Nyilván a fikázó kommentek kiprovokálása a célja ezeknek a videóknak, hiszen az algoritmus nagyrészt a hozzászólások mennyisége szerint szabályozza az aznapi elérést. A beláthatatlan társadalmi - és személyes, az érintettre gyakorolt - hatások viszont velünk maradnak.
Persze, csak hogy ne tűnjön túl egyszerűnek a helyzet, létezik ellenpólus: az, hogy az utóbbi időben Pamela Anderson smink nélkül jelenik meg a vörös szőnyegeken, szinte osztatlan pozitív visszhangot vált ki. De vajon miért? Azért, mert bátor - az is megérne egy misét, hogy miért kell ehhez bátorság -, vagy mert az átlagember úgy érezheti, na, őt se kíméli az idő vasfoga! (Kíméli amúgy, mert baromi jól néz ki, éppen csak nem húszéves.) Vagy egyenesen azért vált ki tetszést Anderson, mert alázatosan beletörődik a sorsába, ahogy azt a nőknek tenni illik?
Nemrég írtam a Madonna szépészeti beavatkozásai körül kavargó indulatokról, egy másik cikkben pedig arról, hogy nincsen a nőknek jó kora, valamivel minden életszakaszban támadhatóak lesznek. Idéztem Sarah Jessica Parkert, aki úgy látja, ha vele az a baj, hogy nem fekszik kés - vagy injekciós tű - alá, amíg mással meg az, hogy igen, akkor az egyetlen megoldás, ha az, aki elmúlt negyven-ötven éves, egyszerűen eltűnik.
Hozzátenném, hogy hetven felett újra elő lehet bújni, illetve akkor, amikor elég egyértelmű, hogy már nem szexuális tárgyként tekint az emberre a közönség. A dughatóság határkorszaka, úgy 45-65-ig, na az maga a tragédia, az értelmezhetetlen, akkor mindenki jobban teszi, ha elbujdokol. Túlzok, de értitek, ugye?
És ebben a legszomorúbb, hogy a történet messze nem ér véget azzal, hogy a híres női léthez pont annyira hozzátartozik az, hogy a korosodás örök témája a közbeszédnek, mint az, hogy a férfi hírességek idősödése is örök téma, épp csak ellentétes előjellel. A következmények a lehető legszélesebb körben éreztetik hatásukat, hiszen a nők a hírességekkel kapcsolatos elvárásokat percek alatt vonatkoztatják saját magukra.
A terhesség utáni pluszkilók, a szoptatástól megereszkedő mellek, a klimax miatt felszaladó extra súly, a feszességét vesztő arcbőr, ezek mind a nyomasztás forrásai, legyenek bármilyen természetes jelenségek. És igen, aki teheti, sokszor nem nyugszik bele, amivel csak felbőszíti azokat, akik nem engedhetik meg maguknak a beavatkozásokat, esetleg megengedhetik, de szégyellik, és azzal nyugtatják magukat, hogy jó, de én diszkréten csinálom, az XY híresség bezzeg hogy túltöltette az arcát!
És igen, ezt az alázást túlnyomórészt nők csinálják a híres nőkkel - rajtuk keresztül pedig milliónyi nőtársukkal. Tényleg, elvétve látok csak férfiakat idegen nők hialuronsavas arctöltésén rugózni, azon fröcsögni, hogy Madonna hogy néz ki a töltésektől, hogy Renée Zellwegert fel se lehet ismerni, úgy átszabatta magát, De bezzeg Julia Roberts vagy Cindy Crawford méltósággal “viseli” a sorsát. Nem, ez a típusú fullánkosság kimondottan a nőkre jellemző. (Na nem azt mondom, hogy a férfiak jobbak, de az eszközeik valóban mások többnyire.) És amiről kevés szó esik: hogy miért van ez így, valójában évszázadok, emberemlékezet óta, nemhogy az internet, de már a posta feltalálása előtt?
Az én válaszom az, hogy a szorongás miatt. Nem lehet, hogy minden gonoszkodó megjegyzés mögött a szorongás áll: vajon én elég jó vagyok? Vagy: nem érzem magam elég jónak, de tessék, ő sem az, pedig sztár! Esetleg: mindig elégedetlen voltam a testemmel, de lám, az övé sem olyan már, mint amiért harminc évig irigyeltem, hah, végre őt is utolérte a végzete! A szomorú az, hogy bár ilyenkor néhány másodpercre termel némi örömhormont az agy, a szorongást ez még csak középtávon sem oldja. Néhány másodpercnyi megkönnyebbülés, ennyiért okoznak nők nőknek hosszú távon is sajgó sebeket.
Pedig akár gyógyíthatnánk is egymást. Akár közösséget is vállalhatnánk vagy ha mást nem, elfogadást tanúsíthatnánk egymás iránt. Mert - dobpergés - ez lehetne az, amitől rövid-, közép- és hosszú távon is oldódna a szorongásunk.
