Károly király szívszorító vallomásától neked is könny szökik a szemedbe, még sosem nyílt meg ennyire őszintén az uralkodó
Róma virágzó fái között hangzott el Károly király azon mondata, amely sokak szívét megérintette – az uralkodó olyan őszintén beszélt a jövőről, ahogyan még talán soha.
Ezeket láttad már?
Károly király hivatalos olaszországi látogatásán, felesége, Kamilla királyné oldalán ünnepelte 20. házassági évfordulójukat, és a program során egy megható pillanat mindenkit elvarázsolt. A 76 éves uralkodó tölgyfát ültetett a római Villa Wolkonsky kertjében, ahol őszintén beszélt az idő múlásáról és a betegségéről.
Szeretne sokáig élni
A Buckingham-palota tavaly februárban erősítette meg, hogy Károly király daganatos betegséggel küzd, és kemoterápiás kezelés alatt áll. A római látogatás utolsó napján, 2025. április 10-én a király tölgyfát ültetett a brit nagyköveti rezidencia kertjében, majd így szólt „Nos, nagyon remélem, hogy elég sokáig élek ahhoz, hogy lássak valamit a fa növekedéséből.”
A jelenlévők megrendülve hallgatták az uralkodó szavait legmélyebb érzéseiről, amiket mosolyogva, kezében egy ásóval osztott meg. Károly király jelenleg is kezelés alatt állt, de ahogy a palota korábban fogalmazott: „a kezelése pozitív irányban halad, és a terápia folytatódik az év során.”
Szerelmük kiállta az idő próbáját
A hivatalos olaszországi látogatás április 7-én kezdődött, és éppen április 9-ére esett Károly király és Kamilla királyné házasságának 20. évfordulója. A különleges alkalomról a királyné egy interjúban is megemlékezett: „Húsz év… ki hitte volna? Mi a titkunk? Nem is tudom... talán az, hogy barátok vagyunk. Ugyanazokon a dolgokon nevetünk, és együtt haladunk tovább az életben.”
Vilmos herceg és Harry herceg könyörgött az uralkodónak, de ő ennek ellenére is meglépte, amitől mindenki rettegett
Próbatételek kísérik útját
Két héttel az olasz út kezdete előtt Károly királyt rövid időre kórházba szállították, miután mellékhatásokat tapasztalt a kezelések során. A London Clinic-ben megfigyelés alá helyezték, de néhány nappal később már újra dolgozott – papírmunkát végzett, és április 1-jén visszatért nyilvános kötelezettségeihez.
Forrás: people.com