Katalin hercegné szomszédja megdöbbentő részletet árult el

2024. március 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az elmúlt hónapokban kis túlzással az egész világ azt találgatta, hova tűnhetett Katalin hercegné. Januári hasi műtétje óta ugyanis nem sokat tudunk az állapotáról, a rajongók pedig attól tartanak, nagyobb lehet a baj, mint hinnénk. A szomszédja most beszámolt róla, ő mikor látta utoljára a hercegnét.

Kiderült, mikor látta utoljára Katalin hercegnét a szomszédja
Kiderült, mikor látta utoljára Katalin hercegnét a szomszédja
Fotó: Mark Cuthbert/Getty Images

A palota januárban jelentette be, hogy Katalin hercegné egy tervezett hasi műtéten esett át. Hivatalos közleményeikben mindössze annyit árultak el, hogy a műtét sikeres volt, Katalin a windsori otthonukban lábadozhat, és bár jól halad a gyógyulásban, az orvosok tanácsára valószínűleg csak húsvét után térhet majd vissza királyi feladataihoz.

Bár azóta többször is lencsevégre kapták a lábadozó hercegnét, a képek láttán egyre több bizarr teória kezdett terjedni Katalinról. Sokan azt feltételezik, hogy a hercegné egészségi állapota valójában sokkal súlyosabb, mint ahogy azt a királyi család állítja, és hogy a felvételeken valójában nem is Katalin, hanem egy dublőr szerepel.

Most azonban a hercegné szomszédja - Kevin Pietersen, egykori krikettjátékos - tiszta vizet öntött a pohárba: elárulta, hogy az utóbbi időben is rendszeresen látja Katalin hercegnét.

A X-en (vagyis az egykori Twitteren) megosztott bejegyzésében azt írja, „teljesen abszurd” a sok összeesküvés-elmélet, ami Katalinról terjed. A legtöbb nap látjuk Vilmost és Katalin, ahogy az elmúlt pár napban is!

Ezen a teljesen átlagos munkahelyen dolgozott Katalin, mielőtt hercegné lett

Ezen a teljesen átlagos munkahelyen dolgozott Katalin, mielőtt hercegné lett

Továbbá hozzátette, elképesztő, hogy az emberek milyen nevetségesek és kegyetlenek, hogy olyan történeteket írnak a közösségi oldalakon, amik egyértelműen hazugságok. „Hagyjátok békén őt és a gyönyörű családját” - üzente a rajongóknak.

De akkor miért titkolózik a palota?

A rajongók nem értik, miért nem vet véget a Kensington-palota a találgatásoknak. Úgy gondolják, ha a őszintébb lenne a királyi család kommunikációja Katalin állapotáról, azzal könnyen megfékezhetnék a különféle teóriák terjedését.

Nos, a bennfentesek szerint a nagy titkolózás hátterében valójában az áll, hogy Vilmos herceg nagyon félti a feleségét. Nem szeretné, hogy az történjen vele is, mint édesanyjával, Diana hercegnével, akinek minden egyes mozzanatát árgus szemekkel figyelte a sajtó.

Vilmos emiatt határozottan kiáll amellett, hogy Katalin egészségi állapota csak a szűk családra tartozik, a kívülállók számára pedig bőven elég annyi információ, amit a palota közleményeiben megosztottak.

Forrás: pagesix.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A ruha, mint művészeti médium – A ruhaszobrok varázslatos világa

glamour plusz ikon A ruha, mint művészeti médium – A ruhaszobrok varázslatos világa

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

B. Nagy Réka: „Az internet komoly veszélyeket is rejt magában” (x)

B. Nagy Réka: „Az internet komoly veszélyeket is rejt magában” (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)