Fény derült Katalin hercegné titkos utazására: nem akarták elárulni, mégis kitudódott a látogatás

2025. január 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Immár túl van első idei hivatalos látogatásán Katalin hercegné, aki néhány napja abba a londoni kórházba látogatott el, ahol tavaly kezelték. Csakhogy most kiderül, karácsony előtt a legnagyobb titokban már felkereste az intézményt.

Katalin hercegné karácsonyi ajándékokat vitt a kórházba, ahol kezelték
Katalin hercegné karácsonyi ajándékokat vitt a kórházba, ahol kezelték
Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Katalin hercegné már karácsony előtt visszatért abba a londoni kórházba, ahol tavaly a kezelései zajlottak: ajándékokat vitt az ott dolgozóknak. A kedves gesztust igyekeztek titokban tartani, ám úgy tűnik, ez mégsem sikerült.

Szívmelengető gesztus Katalin hercegné részéről

Katalin hercegné néhány nappal ezelőtt visszatért abba a kórházba, ahol rákos betegsége alatt kezelték. Megköszönte az ott dolgozók segítségét és törődését, valamint találkozott, beszélgetett a betegekkel is.

Most azonban kiderült, nem ez volt az első látogatása a londoni intézményben azóta, hogy véget értek a kezelései. A Hello magazine azt írja, a hercegné karácsony előtt, mielőtt az éves sandringhami ünnepséget megtartották volna, a legnagyobb titokban már felkereste a Royal Marsden kórházat.

„Csendben a kórház hátsó bejáratához vezették, pontosan úgy, ahogyan a kezelései során, hogy senki ne vegye észre" - mesélte egy bennfentes. És hogy mi volt az apropója a látogatásnak? Egy nagyon kedves gesztus: személyesen válogatott ünnepi ajándékokat és finomságokat, köztük süteményeket, kekszeket vitt az orvosoknak, ápolóknak.

Kitálaltak a szomszédok: pokollá vált az életük Harry herceg és Meghan Markle miatt

Kitálaltak a szomszédok: pokollá vált az életük Harry herceg és Meghan Markle miatt

Érzelmes látogatás

A néhány nappal ezelőtt tett látogatás egyébként nagyon érzelmesre, meghatóra sikerült. Amellett, hogy Katalin hercegné megköszönte a személyzet munkáját, beszélgetett a betegekkel is. Bejelentették azt is, hogy és férje, Vilmos herceg ezentúl a kórház védnökei lesznek.

A lap azt írja, távozásakor Katalin hercegné megölelte a könnyeivel küszködő Tina Adumout-t, akinek 19 éves lánya jelenleg az intenzív osztályon fekszik. „Sajnálom. Bárcsak többet tudnék tenni. El akartam jönni, hogy kifejezzem a támogatásomat azoknak, akik olyan csodálatos munkát végeznek itt, valamint azoknak, akiknek épp zajlik a kezelése és egy nagyon nehéz időszakon mennek keresztül" - mondta a hercegné.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)