5 ikonikus fotó Katalin hercegnéről és Vilmos hercegről, amit ízekre szedett egy testbeszéd szakértő

2024. június 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Katalin hercegné és Vilmos herceg között már több mint 20 éve dúl a szerelem. Bár kapcsolatukról csak nagyon ritkán, akkor is szűkszavúan nyilatkoznak, a közös fotóikból csak úgy árad, mennyire szeretik egymást. Most egy szakértő kielemezte, mit üzentek a testbeszédükkel a legikonikusabb közös képeiken!

Ezt üzeni Katalin hercegné és Vilmos herceg testbeszéde a szakértő szerint
Ezt üzeni Katalin hercegné és Vilmos herceg testbeszéde a szakértő szerint
Fotó: Northfoto

Katalin hercegné és Vilmos herceg az egyetemen ismerkedtek meg 2001-ben. Kezdetben csak barátok voltak, de egy 2002-es jótékonysági divatbemutatón minden megváltozott: Vilmos állítólag ekkor szemelte ki magának jövendőbeli feleségét, a többi pedig már történelem!

2010-ben bejelentették eljegyzésüket, 2011 áprilisában összeházasodtak. 2013-ban született meg első gyermekük, György herceg, majd két évvel később, 2015-ben kislányuk, Sarolta hercegnő is csatlakozott hozzájuk, a legkisebb gyermekük, Lajos herceg pedig 2018-ban látott a napvilágot.

A szerelmük kívülről valódi tündérmesének tűnik, de vajon mi zajlik köztük akkor, amikor éppen nem a hercegi és hercegnéi kötelezettségeiket teljesítik? Mi rejtőzhet egy-egy „kötelező” mosoly mögött a hivatalos fotóikon? Patti Wood testbeszéd szakértő részletesen elemezte Katalin hercegné és Vilmos herceg leghíresebb közös fotóit.

true

Forrás: readersdigest.com.au

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)