Keanu Reeves olyan édesen beszél 49 éves barátnőjéről, ahogy arra mind vágyunk

Keanu Reeves tragikus múltja után végre megtalálta a boldogságot
Keanu Reeves tragikus múltja után végre megtalálta a boldogságot
Fotó: Jeff Kravitz/Getty Images

Ez is érdekelhet

„A németek nem szeretik a harsányságot, sokan úgy néztek rám, mintha épp a cirkuszban lennék”

glamour plusz ikon „A németek nem szeretik a harsányságot, sokan úgy néztek rám, mintha épp a cirkuszban lennék”

2023. március 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Keanu Reeves egy kedden megjelent interjúban őszintén elmesélte, hogy mikor érezte magát utoljára boldognak. Az örömteli esemény szerelméhez, Alexandra Granthoz kapcsolódik, és azt is megtudhatjuk, melyik szituációban élték át ezt a csodás pillanatot.

Az 58 éves Keanu Reeves és a 49 éves Alexandra Grant képzőművész románcáról szóló pletykák először 2019 júniusában röppentek fel, amikor együtt látták őket egy Saint Laurent-i divatbemutatón. Még abban az évben debütáltak a vörös szőnyegen immáron párként a LACMA Art + Film Gálán Los Angelesben.

Egy nagyon meghitt pillanat volt

A színész a kedden megjelent interjúban a PEOPLE magazinnak elmondta, mikor érezte magát utoljára felhőtlenül boldognak. „Pár nappal ezelőtt történt a kedvesemmel” – nyilatkozta. „Épp az ágyban voltunk. Mosolyogtunk, nevettünk, kuncogtunk. Annyira jó érzés volt. Egyszerűen csak jó volt együtt lenni.”

Keanu Reeves és Alexandra Grant 2019 óta vannak együtt
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin

Akkoriban a színész barátnőjét összetévesztették a nála 27 évvel idősebb Helen Mirrennel. „Először épp nem volt rajtam a szemüvegem, így joggal hittem, hogy Reeves Helen Mirrennel randevúzik” – tweetelte egy rajongó, miután a szerelmesekről megjelentek az első képek. Egy másik követő is megnyilvánult: Keanu Reeves egy velem egyidős nővel jár, aki kicsit úgy néz ki, mint Helen Mirren. Még soha nem vonzódtam hozzá ennyire.”

Keanu Reeves nem véletlenül a legimádottabb férfi az interneten

Keanu Reeves nem véletlenül a legimádottabb férfi az interneten

Régóta ismerik már egymást

Annak ellenére, hogy Keanu Reeves és Alexandra Grant kapcsolata csak a közelmúltban találtak egymásra, már legalább 2011 óta jelen vannak egymás életében. Ismeretségük akkor kezdődött, amikor együtt játszottak az "Óda a boldogsághoz” című filmben. Köztudott, hogy amennyire csak lehet, igyekeznek távol maradni a reflektorfénytől, hogy megvédjék magánéletüket.

Reevesnek ez az első nyilvános kapcsolata azóta, hogy szakítottak Jennifer Syme színésznővel. A pár a 90-es években randevúzott, de halva született gyermekük tragédiáját nem tudták feldolgozni, ezért különváltak útjaik. Barátok maradtak egészen addig, amíg a lány 2001-ben tragikusan meghalt egy autóbalesetben.

Legfrissebb sztárhíreink egy finom kávé mellé:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom