Kesha anyaszült meztelenül promotálja sebezhető, érzelmekkel teli albumát

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kesháról már egy ideje már kevesebbet hallani, de most újra szárnyal, mint egy hamvaiból feltámadó főnix! Új albumának megjelenése felkavarta az állóvizet - nemcsak azért mert bombasztikus dalok vannak rajta, hanem mert egy fontos üzenetet is közvetít.

Kesha új albumára mindenki felkapta a fejét
Kesha új albumára mindenki felkapta a fejét
Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Kesha mindent megtesz legújabb albumáért – szó szerint és átvitt értelemben is. Ezt nagyon jól teszi, ugyanis nem magamutogatási célból mutatkozik teljesen meztelenül, hanem egy nagyon fontos dologra, a sebezhetőségére szeretné felhívni a figyelmet. Kesha korábban sem volt az a típusú sztár, aki ne vállalta volna fel a nehézségeit - evési zavarral rehabilitáción volt -, és jó látni, hogy az idő múlásával ez a hozzáállás mit sem változott.

Lelke mélyére ás

A most elérhető Gag Order albumának megjelenését ünnepli így a 36 éves énekesnő, aki nemrég egy lenyűgöző aktfotót osztott meg magáról, amin egy festői szépségű folyóban áll, kezével pedig eltakarja legintimebb helyeit - írta meg az amerikai GLAMOUR. Kesha egy apró képet is elhelyezett az albumáról a mellei felett, és a következőket írta: „Az egyetlen dolog, ami rajtam van, az az albumom."

Lírailag a Gag Order olyan mély témákba nyúl bele, mint a halál, a depresszió, az érzelmi kizsákmányolás, a kontrollálás, a remény és az igazság keresése. „Ennek az albumnak a kiadása az első olyan alkalom, amikor olyan témákat engedek ki a reflektorfénybe, amiket korábban nem tudtam, annyira zaklatott voltam” árulta el Kesha a SELF-nek egy június 20-án megjelent interjúban.

Kesha semmi mást nem viselt teljesen áttetsző ruhája alatt, csak egy tangát

Kesha semmi mást nem viselt teljesen áttetsző ruhája alatt, csak egy tangát

Végre lezárult az ügy

Az énekesnő albumával az egykori zenei producerrel, Lukasz Gottwalddal (alias Dr. Luke) folytatott kilencéves jogi harc időszakára reflektál, amely 2014 októberében kezdődött és egészen idén júniusig húzódott. A Hollywood Reporter megírta, hogy Kesha többé nem akart együttműködni Dr. Luke kiadójával, miután állítása szerint a producer bekábította és szexuálisan zaklatta. Gottwald válaszul beperelte Kesha-t rágalmazás és szerződésszegés miatt.

Június 22-én Kesha és Dr. Luke még azelőtt vetettek véget jogi csatájuknak, hogy júliusban bíróság elé álltak volna. „Csak Isten tudja, mi történt azon az éjszakán” – írta Kesha a THR szerint egy azóta törölt Instagram-bejegyzésében. „Ahogy mindig is mondtam, nem tudok elmesélni mindent, ami történt. Már alig várom, hogy lezárhassam életem ezen fejezetét, és újat kezdhessek. Nem kívánok mást, csak békét minden érintett félnek.”

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

„Megtaláltam az én Mr. Bigemet, de tényleg így akarom leélni az életemet?” - Hevesi Krisztina szexuálpszichológus válaszol

„Megtaláltam az én Mr. Bigemet, de tényleg így akarom leélni az életemet?” - Hevesi Krisztina szexuálpszichológus válaszol

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)

C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)