Kovács Tamás: „Gazdagabb az ember lelke, ha határon túl születik, egész egyszerűen több van a puttonyában”
Január 22-én, a magyar kultúra napján mutatták be a legújabb hazai filmet, a Magyar menyegzőt, melynek középpontjában a szerelmi szálon túl a magyar népzene és néptánc áll, és amelyben Kovács Tamás alakítja az egyik főszereplőt. A Junior Príma-díjas színésszel többek között határon túli magyarságról és mesterséges intelligenciáról is beszélgettünk.
Ezeket láttad már?
Kovács Tamás és Törőcsik Franciska játsszák a Magyar menyegző fiatal szerelmespárját, a fiatal színésznek pedig igazán sűrű volt 2025: nemcsak filmet készített, de hét év után otthagyta a székesfehérvári Vörösmarty Színházat, és a Vígszínház társulatához csatlakozott.
A Magyar menyegző központi témája a magyar népzene és a néptánc. A forgatás előtt milyen volt a viszonyod ezekkel? Tudtál táncolni, érdekelt a népzene?
Táncházban voltam néhány alkalommal, de előtte egyetlen egy tánclépést nem tettem, úgyhogy ez egy nagyon jó feladat volt. Miután kiderült, hogy enyém a szerep, mondták, hogy ezzel nincsen vége, hanem megnézik, hogy mennyire vagyok botlábú. És aztán minden bizonnyal úgy ítélték meg, hogy nem teljesen reménytelen a helyzet. Ezt követően egy rövidebb, annál intenzívebb felkészülés vette kezdetét. Nagyon izgalmas volt, az egész forgatás és az ahhoz vezető munka egy életre szóló élmény volt nekem. Nagyon szerettem forgatni ezt a produkciót.
Mit gondolsz, a nézők mit tudnak magukkal vinni ebből a világból?
Alapvetően egy nagyon izgalmas dolog ebben a filmben, hogy megismerjük a főszereplő identitáskeresését, akinek tulajdonképpen semmilyen kapcsolata nincsen a népi kultúrával. Egy véletlen folytán keverednek András unokatestvérének a lagzijába, Péterrel megfordul a világ, sőt, teljesen a feje tetejére áll, és számára ismeretlen közegbe csöppen, amit aztán a film végére már teljesen a magáénak érez. Szerintem csodálatosan meg tudja mutatni, hogy milyen közösségteremtő ereje van a népzenének és a néptáncnak.
Ha valaki megnézi, és azt követően kedvet kap ahhoz, hogy elmenjen egy táncházba, és ráüt kettőt a lábára, akkor azt hiszem, hogy megérte elkészíteni ezt a filmet. Én azt gondolom, hogy fontos, hogy ez a film elkészült, és ez a forma nagyon alkalmas arra, hogy széles közönséghez eljusson. Úgyhogy bízom benne, hogy megtalálja a közönségét is, mert nagyon szívmelengető, ugyanakkor izgalmas és drámai helyzetek is vannak benne.
Törőcsik Franciska: „Hálás vagyok a testemnek - de nagyon fegyelmezett életet élek”
A filmben hangsúlyos szerepet kapnak a határon túli magyarok - és te pedig Szerbiában, a Vajdaságban születtél. Eszedbe jutott ez a párhuzam a forgatás során, bírt számodra valamilyen jelentőséggel?
Érdekes furcsaság igen, bár az általam játszott Péter pont egy budapesti srác, az erdélyieket viszont anyaországi színészek játszották. Nyilván az, hogy az ember kisebbségben nő fel, hogy egy olyan országban nevelkedik, ahol gyerekkorában megverték azért, mert az anyanyelvét használta, vagy kitette a kokárdát március 15-én, beleivódik minden sejtjébe, minden porcikájába. Ugyanakkor gazdagabb az ember lelke, ha határon túl születik, egész egyszerűen több van a puttonyában.
A mondatom első fele alapján olybá tűnhetett, mintha nagyon sajnálnám azt, hogy én a határon túl születtem, de ez egyáltalán nem igaz. Értek atrocitások bennünket gyerekkoromban, de alapvetően örülök, hogy a háború idején végül a szüleim úgy döntöttek, hogy mégsem költöznek Budapestre. Én sokkal gazdagabbnak érzem magam így, azt gondolom, hogy több hatás ért, és örülök, hogy én onnan jövök.
Ezt a színészetedbe hogyan tudod belecsatornázni?
Nyilvánvalóan az ember az összes szerepébe bele kell, hogy tegye saját magát, mert a színész a megélt, hallott, látott olvasott élményekből dolgozik, és igyekszik gazdagítani a saját lelkét. Saját magára és a körülötte lévő világra is nyitottnak kell lennie.
Nemcsak filmben és sorozatban, hanem a színpadon is aktív vagy, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban voltál 2018 és 2025 között társulati tag. Mit adott neked az ott töltött időszak? Mi hiányzik onnan?
Nagyon szerencsés helyzetben voltam az egyetem után, három helyről kaptam szerződési ajánlatot, és aztán úgy döntöttem, hogy Székesfehérvárra megyek, abban bízva, hogy ott mindenféle szerepet el tudok játszani, és nagy szerepekkel is tudnak terhelni. Be is igazolódott, hogy ez jó döntés volt, nem bántam meg egyáltalán. Nagyon jó példák voltak előttem: Gáspár Sándor, Krisztik Csaba, Sághy Tamás, Tóth Ildikó, hirtelen őket emelném ki.
Hihetetlen jó volt ott a közösség, és én azt hiszem, hogy nagyon értékes előadásokat hoztunk létre, és színészileg ott sokat tudtam magamba szívni. Azt mondják, hogy az ember hét évenként újul meg, és azt hiszem, hogy a megújuláshoz hozzátartozik az is, hogy máshonnan inspirálódik. Így amikor jött a lehetőség, a Vígszínházhoz szerződtem.
Ők kerestek meg?
Sokféleképpen működhet egy ilyen váltás, ismét nagyon szerencsésen alakultak a dolgaim, engem megkeresett Rudolf Péter, találkoztunk néhányszor, és aztán úgy döntöttem, hogy leszerződök.
A Vígben máris egy főszerepet osztottak rád: decemberben volt a premierje a jövőben játszódó Igazából komédiának, amelyben a televíziós szappanoperákat már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, te pedig egy írót alakítasz, aki beleszeret egy aktoidba. A téma nagyon aktuális: te hogy állsz a mesterséges intelligenciához?
Szerintem nagyon jó dolog, az orvostudományban például rendkívüli áttörések várhatóak, de alapvetően az élet minden területén hasznos tud lenni, ameddig eszközként használjuk. Elég sok podcastet igyekszem hallgatni, és utánaolvasni, hogy mit jósolnak ezzel kapcsolatban a következő években. Van szakértő, aki szerint tíz éven belül vissza fogjuk tudni fordítani az öregedést, és 2030-ra a munkáknak a 99 százalékára nem lesz szükség.
Nagy kérdés, hogy mit fog tenni egy átlagember, aki nem 8-tól 4-ig dolgozik? Például - csak hogy a te szakmád is említsük - újságíróra se biztos, hogy lesz szükség, vagy legalábbis nem annyira, mint most. Ott lesz több millió ember, akinek egyik pillanatról a másikra nem lesz munkája, és nagyon sok szabadideje lesz. Hogyan fogja ezt kezelni az emberiség? Izgalmas világ elé nézünk.
Varga-Járó Sára: „Zsófival ellentétben, én már megtaláltam a helyemet a világban”
Szerinted a színházat is meg fogja majd változtatni az AI?
Biztos vagyok benne, hogy a háttérmunkában valahogyan tud majd segíteni. Én ebbe nyilván valamennyire belelátok, előbb-utóbb valószínűleg fejleszteni fogunk valamit, ami segíti az irodában dolgozókat. Az érdekesebb kérdés, hogy a színészeknek hogyan tud segíteni. Nekem van egy ötletem, de ezt most nem akarom elmondani, mert valaki kölcsönvenné, és ha beválik, nagyon szomorú leszek, hogy itt elárultam. (nevet) Végtelenül praktikus dologra kell egyébként gondolni.
De az „itt és most”-ot, azt, ami a színpadon történik, nem fogja tudni pótolni a mesterséges intelligencia. Más kérdés a filmek, reklámok helyzete, ott már sokkal inkább jelen van ez a technológia.
Mit gondolsz, ez elveheti az emberek kedvét attól, hogy moziba járjanak?
Jó kérdés, hogy az AI meg fog-e tudni adni valamit az embernek, vagy sem, képes lesz-e ugyanolyan hatást elérni, és ugyanúgy hatni az emberre, vagy nem. Szerintem eljutunk majd odáig, hogy egész egyszerűen nem fogunk tudni különbséget tenni aközött, hogy hús-vér embereket vagy AI-generált tartalmakat látunk. A fő kérdés az, hogy milyen minőséget képvisel.
Orosz Ákos: „Nekem mindig fontosabb az emberi, mint a szakmai minőség”
Visszakanyarodva az Igazából komédiára: szerinted kinek, miért érdemes megnéznie a darabot azon kívül, hogy aktuális témát boncolgat?
Azoknak ajánlom, akiket érdekel, miként hat ránk és kapcsolatainkra a körülöttünk zajló, felgyorsult fejlődés. A darabban 2050-re taksáljuk, ami történik, bár szerintem sokkal korábban eljöhet ez az időszak. És hát a szerelemről is szól, hiszen azért ez egy szerelmi történet. Arról is beszél, hogy meddig ember az ember, és mikortól ember a robot? Van egy biológiailag teljesen robotként felépített robot, de humora van, érez, gondolkodik, spontán döntéseket hoz, és teljesen úgy viselkedik, mint egy ember, akkor tulajdonképpen már nem nevezhetjük robotnak.
Mitől vagyunk mi emberek? Mitől vagyunk mi vajon mások, különlegesebbek? Hát ennél aktuálisabb dolgot el sem tudok képzelni ma.
Így utolsóként pedig kíváncsi lennék arra, hogy volt-e olyan színházi vagy filmszakmai tanács, ami nagyon megmaradt neked a pályád során?
Rendkívül jó tanáraim voltak az egyetemen, meg az elmúlt 8 évben. Nagyon sok fantasztikus kollégával dolgozhattam együtt, és mindig igyekeztem kiválogatni, vagy egyszerűen magamba szívni azokat a hasznos dolgokat, amikről úgy gondoltam, hogy jók, vagy a hiteles kollégák mondatait belevésni a fejembe. De ha egyet kellene mondani, akkor talán Molnár Piroska szavait emelném ki. Ő mondta nekünk az egyetemen, - neki Pártos Géza mondta - hogy az ember mindig, abban a periódusában, azon a napon, abban a percben, ahogy tud, a legjobb tudása szerint dolgozzon, mert ha így tesz, akkor nagy baj nem érheti ezen a pályán.
