Kulcsár Edina vallomását nehéz kibírni könnyek nélkül

Megható vallomást tett közzé Kulcsár Edina az Instagram oldalán. Posztjából kiderül, hogy mit érez azzal kapcsolatban, hogy mostantól három gyermeket nevel, továbbá arra is fény derült, hogy milyen a pár hete született Amarával az élet.

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina 3. babájáról derültek ki titkok
Fotó: Bognár Bogi/GLAMOUR

„Ma 2 hete, hogy 3 gyermekes anyuka vagyok! Szinte mindenki azt kérdezte tőlem, hogy nem félek milyen lesz 3 gyerekkel? Mindig azt mondtam, hogy nem! Sokkal jobban aggódtam az első várandósságomnál, hiszen még új volt, de a másodiknál még jobban izgultam, mert a kisfiam még nagyon pici volt amikor megszületett a tesó” – írta Kulcsár Edina az Instagramra posztolt babakocsis szelfijéhez. A képet ide kattintva tudod megnézni!

„Persze most sem olyan nagyok a gyerekeim (4,5 és 3 évesek) de valamiért semmilyen félelem nem volt bennem a 3. babámat illetően.” – folyatta az egykori szépségkirálynő a bejegyzést. Posztjából az is kiderül, hogy a május 11-én megszületett Varga Amara nagyon jó alvó, így Edinának sem kell lemondania az alvásról, pedig készült rá. „Biztos ami biztos, arra azért felkészültem, hogy nem fogok aludni, sőt igazából mindenre, hiszen tapasztaltam eleget Medinek és Ninának köszönhetően, de feleslegesen... Eddig legalábbis úgy tűnik. Mindenkinek olyan kiegyensúlyozott babát kívánok, mint amilyen a mi kislányunk!”

Kulcsár Edinára vár a jól megérdemelt boldogság

Mi tiszta szívből örülünk annak, hogy Edina kisbabája boldog és kiegyensúlyozott, hiszen számos nehézségen ment keresztül Kulcsár Edina és férje az ezt megelőző időszakban. Kulcsár Edina és családja számára nem volt könnyű 2022-es év, hiszen a válástól és az új szerelem hírétől visszhangzott a sajtó, a közösségi média, és a közbeszéd is.

„Az álommeló nem tudna szerkesztői utasításra működni, mert abban a pillanatban szerepjátékká válna az egész”

Kulcsár Edina a ránehezedő terhet a férjének, G.w.M. segítségével élte túl, aki sziklaszilárd pontként nyújtott támaszt számára. „Lelkileg erős és támogató párra találtam, nem is gondoltam, hogy van ilyen ember, tényleg mindenben számíthatok rá. Az elmúlt hónapokban mindketten ugyanabban a fázisokban voltunk, ugyanazokat a kríziseket éltük át. Nehéz volt, nem álomba illő történet a miénk a szerelmünk hajnalát tekintve, négy pici gyermek sorsát befolyásolva. Viszont aki így is képes megadni a boldogságot, a törődést, figyel rám amellett, hogy a kötelességeket szem előtt tudja tartani, az erős ember, és egy erős kapcsolatra képes” – nyilatkozta Kulcsár Edina a GLAMOUR.hu számára még tavaly ősszel. Azóta sok minden történt, többek között Kulcsár Edina és G.w.M. kimondták a boldogító igent is, most pedig Amara érkezésével teljes lett a szeretet és béke családjukban.

Exkluzív interjúk a GLAMOUR.hu oldalán:

Ez is érdekelhet

Szekeres Adrien lánya, Emily megmutatja kedvenc szettjét

Szekeres Adrien lánya, Emily megmutatja kedvenc szettjét

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)

PR

Kiderült, hogy hatásosabbá tehetők a "jó" baktériumok! Ezek a készítmények tartalmazzák (x)

Kiderült, hogy hatásosabbá tehetők a "jó" baktériumok! Ezek a készítmények tartalmazzák (x)

PR

Csilliárdos divat- és beauty-birodalom: A Kardashian-nővérek vállalkozásai (x)

Csilliárdos divat- és beauty-birodalom: A Kardashian-nővérek vállalkozásai (x)

PR

Társkeresési pánik: a stressz nem csak a férfiakat ijesztheti el (x)

Társkeresési pánik: a stressz nem csak a férfiakat ijesztheti el (x)