Lakatos Márk: „Madonna rohadt jól néz ki a Celebration turnéján, rendesen összerakták”
Úgy alakult, hogy a nemrégiben a kedvenc gyerekkori hőseimmel töltöttem az időt Lisszabonban. Két olyan figurával, akik barátsága, de legalábbis megkerülhetetlen munkakapcsolata, ami visszavonhatatlan hatással volt a popkultúrára, harminc éve tart töretlenül.
Ezeket láttad már?
A két megosztó provokátor, Madonna és Jean-Paul Gaultier az életüket tették fel arra, hogy a művészet segítségével lökdössék ki az embereket jól megszokott komfortzónájukból, vállalva az agresszív ellenreakciókat, heves támadásokat. Lakatos Márk véleménycikke.
Dőlnek már végre a régi rendszerek?
Hőseim azokat a megkövesedett patriarchális társadalmi struktúrákat bombázzák humorral, pofátlansággal és megkerülhetetlen profizmussal immár több mint negyven éve, melyek a nők, melegek és általában minden kisebbség elnyomására épülnek évezredek óta állam és egyház mérgező összefonódásval. Nem véletlen, hogy a legvadabb dührohamokkal kevert lejárató kampányokat indították ellenük azok, akiknek érdeke ezeket a súlyos hatalmi láncokat máig az emberek nyakán tartani, és a jövőt is ebben a jól kiépített rendszerben képzelik el.
Madonna Celebration Tour koncertjét néztem meg a portugál fővárosban és Jean Paul Gaultier Fashion Freak show-ját, amit a párizsi Follies Bergéres számára kreált még röviddel a covid előtt, és azóta világkörüli turnéra indult ő is a produkciójával.
Talán nem meglepő, hogy számos hasonló motívum szerepel a két show-ban. Szabadság és félelemtől mentesség a közbeszédben, a női autonómia kérlelhetetlen hirdetése, harc az AIDS ellen és emlékezés a betegségben elvesztett barátokra, a transz és meleg kultúra bemutatása, mint életünk természetes része.
Ráadásul az ikonikus kúp melltartó szexi csúcsain a színpadokon is összeér a két életút. Gaultier pontozta egyik este Madonnával a Vogue jelenetet a koncerten, és persze, hogy a divattervező revüjében is megjelenik Miss Ciccone alteregója. Pedig az elhíresült fehérneműt nem Madonnára tervezte a francia divat fenegyereke, ahogy azt a konferansziéja ellentmondást nem tűrő hangon a tisztelt publikum agyába vési a bevezetőben.
De vajon kin arathatott volna nagyobb világsikert az azóta kultikussá vált, veszélyesen hegyes ruhadarab, mint a női szerepeket, lehetőségeket, tabukat és szexualitást folyamatosan triggerelő popkirálynőn, akinek énektudásán, közösségi média jelenlétén, szétplasztikázott külsején és botrányain lehet ugyan méltatlankodni, de nem lehet elvitatni azt az atombomba-szerű hatást, amivel negyven éve száll bele a fent említett témákba, és befolyásolja a kultúránkat.
Persze van, akinek pont az atombomba tölcsére volt mindig is taszító Madonna-jelenségben, de az évezredek óta megkövesedett problémák megváltoztatásához óriási energiákat kell felszabadítani. Hogy ne túlozzak, mert egy tinglitangi popsztár közönségességbe forduló magamutogatásáról van szó? Ugyanmár!
400 millió eladott lemez és az a tény, hogy a Szűzanya helyett ő a keresettebb Madonna címszó alatt a Google-ben bizonyítja azt, hogy fanyalgás ide vagy oda, az elmúlt negyven év nőképét kitörölhetetlenül meghatározta a szőrös hónaljjal induló és nemrég a túltolt szépészeti beavatkozásoktól macskanővé váló Királynő.
Amúgy most rohadt jól néz ki! Rendesen összerakták. Ezt a horrorárú helyemről majdnem testközelből láthattam végre. És nyomja derekasan, leprörgeti előttünk a hullámvölgyekkel tarkított karrier fontos állomásait és üzeneteit.
Hasonlóan a másik estén Gaultier, aki 1975-ben sokkolta először a világot zavarbaejtően magával ragadó világával. Bemutatói már akkor az inkluzivitásról szóltak, amikor még nem ismertük ezt a kifejezést. Sőt, mondhatjuk, hogy ő volt az egyik első olyan arc, aki a magas divat kifutójára tette azokat az embereket, akik addig csak az underground szubkultúrák marginális tereiben léteztek.
Hadat üzent a mainstream szépségdiktatúrának, ami szintén a patriarchátus sztereotip nemi szerpeit reprodukálja újra folyamatosan. Polgárjogot adott az átlagtól eltérő testeknek, arcoknak és bináris skatulyákba nem szorítható karaktereknek. Madonnával a női gender, azaz kötelező társadalmi szerep lebontása kapcsán találkoztak, és kötöttek életre szóló szövetséget.
A női melleket páncélszerű hegyes formába záró harcias fehérnemű, ami a szaténfűző erotikus túlfűtöttségét és az autonómiáját kérlelhetetlenül hirdető modern nő önvédelmi attitüdjét is tükrözi, globális szimbólummá vált a Vogue videóklipben 1990-ben, majd a Blonde Ambition turné Gaultier által tervezett kosztümjei között.
Óriási hullámvasúton repültünk mindkét este. Voltak nagyon megindító pillanatok és kevésbé sikerült jelenetek. Mindenképpen idesorolnám a koncert fináléját, ahol az összes híres Madonna look fent volt a színpadon a táncosokra adva, de olyan vásári hatást eredményezve, hogy csak kapkodtam a fejemet. Bitch, I’m Madonna, énekelte bugyiban és apáca fityulában a díva, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezzel az olcsó karneváli forgataggal akarta bebizonyítani a kedves próbálkozóknak, hogy a Madonna style csak neki áll jól...vagy már neki sem.
A Gaultier revü alatt végig az volt a benyomásom, hogy nem lehet táncosokra couture jelmezeket adni, mert azok nem arra készültek. Az ikonikus Gaultier lookok színpadi reprodukciója hasonlóan olcsóra sikeredett, pedig ha valami a tervező DNS-ébe volt kódolva, az pont az volt, hogy a kocsmák, melegbárok, mocskos alterklubok világát is az haute couture magasságába tudta emelni. Ez ebben az esetben elmaradt.
Viszont ami libabőrt okozott mindkét estén, az a kérlelhetetlenül tudatos két életút bemutatása volt, ami félelem nélkül mutatta fel az embereknek évtizedeken keresztül, hogy nincs megváltoztathatatlan a világban, bármennyire is megpróbálják velünk elhitetni. Két idősödő művészt láttam, tele tűzzel és energiával, akik a saját útjukat járják majdnem fél évszázada, szembe menve a konvenciókkal, tabukat döntögetve. Pedig csak egy popénekesnő és egy divattervező műsorát néztem. Igazán megható volt!
