18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Leonardo DiCaprio exei versenyt pucérkodnak

2018. április 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tudjuk, hogy Leonardo DiCaprio barátnőiről sok mindent mondhatunk, de hogy ne lennének nagyon szexik, azt a legkevésbé sem.

Igaz, ebből a szempontból, ahogy ezen már sokat élcelődtünk is, a színész igen következetesen válogat. A zömmel szőke és nádszálvékony lányok mind modellek, és jellemzően egykor a Victoria´s Secret modellek is voltak. Ha minden kitétel nem is, de a legtöbb igaz a legújabb barátnőjére is.

Azt is tudjuk, hogy modellként Leo legtöbb volt barátnője "hivatalból" is vetkőzik időnként, de legutóbbi két komolyabb tűnő barátnője, akikkel kétszer is nekivágott a kapcsolatnak, hogy aztán kétszer is lehagyja őket, a nem is olyan régi szakítás óta különösen nagy elánnal vetkőznek.

Láttad már? 10 film, amiről sose gondoltad volna, hogy igaz történeteken alapulnak

Toni Garrn mondjuk már korábban is bizonyította, hogy a tengerpartra szinte kizárólag monokiben hajlandó lemenni. Ebből a szempontból aligha meglepő, hogy a húsvéti vakáció idején már megint a tengernél lubickoló modell ezúttal is topless napozott. Kicsit más a helyzet Nina Agdal esetében. A dán szőkeségre láthatóan mindig a Leóval történt szakítás után tör rá a nagy meztelenkedhetnék. Most az Instagramra posztolt újabb fotót. Kezdünk gyanakodni, hogy amíg együtt voltak a sztárral tilos volt ilyen ledéren mutatkozniuk, és most kiélik a szabadságukat.

Toni a tengerparton:

Toni Garrn topless napozik
Fotó: Profimedia
Toni Garrn monokizve lazul
Fotó: Profimedia

Nina a sivatagban:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom