Végre látjuk Leonardo DiCapriót és új barátnőjét együtt

2018. március 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tavaly decemberben érkezett a hír, miszerint számos lehetséges jelölt közül végül nagyon úgy tűnik, hogy Leonardo DiCaprio végre kiválasztotta az új barátnőjét.

Ki lepődött meg rajta, hogy ezúttal is egy szőke, és nagyon fiatal modellnek csapja a szelet a színész? Na ugye, senki. Camilla Morrone ugyanakkor a modellkarrier mellett a filmezés iránt is igencsak érdeklődik. A mindössze 20 éves gyönyörűség egy ideig csak azzal birtokolta a "Leo aktuális barátnője"-címet, hogy egy alkalommal látták a színészt távozni a lakásáról.

Láttad már? 5 sztár, akik visszatértek az exeikhez

Az elmúlt csaknem négy hónap Leonardo DiCaprio barátnő-időszámítása szerint szinte éveknek tűnik. Úgy tűnik azonban, hogy a színész egyelőre kitart Camilla mellett, olyannyira, hogy immár nyilvánosan is lencsevégre kapták őket, amint az immár barnára festett hajú modell karonfogva sétált a sztárral, mondanánk, hogy kezdenek komolyra fordulni a dolgok, de tudjuk, hogy ez csupán akkor lenne így, ha még 2020-ban is látnánk ilyen fotókat a párról.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom