Lizzo soha nem volt még ennyire vékony: brutális fogyása után posztolt magáról friss fotókat

2025. szeptember 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lizzo döbbenetesen átalakult az utóbbi hónapokban. Bár az énekesnő sosem rejtegette a pluszkilóit - sőt, jelenleg is a body positivity egyik élharcosaként tartják számon -, büszkén mutatta meg, hogy néz ki a teste a fogyása után.

Lizzo elképesztő átalakuláson ment keresztül
Lizzo elképesztő átalakuláson ment keresztül
Fotó: Taylor Hill/Getty Images

Lizzo a Women's Health magazinnak adott interjújában elárulta, hogy az utóbbi időben a mentális és fizikai jólétére összpontosított. Ez pedig a testén is nyomot hagyott, ugyanis rengeteget fogyott az énekesnő. Az átalakulása láttán azonban többen is azzal vádolták, hogy szembemegy a testpozitivitás-filozófiával, amit korábban hangoztatott.

„Tetszik, ahogy most kinézek” - szögezte a lapnak, majd hozzátette, hogy továbbra is plus-size ruhákat hord. Úgy véli, a fogyásának köszönhetően csupán önmaga „kisebb verziója” lett , és még mindig is úgy gondolja, hogy a célja a testpozitivitás népszerűsítése. „A testpozitivitás az a radikális cselekedet, hogy hangosan és büszkén merünk létezni egy olyan társadalomban, amely azt mondta, hogy nem szabadna léteznünk” - fogalmazott.

Új külsejét most friss fotókon is megmutatta a követőinek: miniszoknyában és topban pózol a kamerának. Első látásra alig ismertünk rá!

Lizzo rengeteget fogyott az utóbbi hónapok során
Fotó: Lizzo/Instagram

Így vált Lizzo az az önszeretet és elfogadás nagykövetévé

Így vált Lizzo az az önszeretet és elfogadás nagykövetévé

Bár a kommentelők egy része azt állította, hogy kizárólag az Ozempic nevű gyógyszernek köszönheti az átalakulását, ezt egy TikTok-videóban határozottan cáfolta. Sőt, pontosan megnevezte, mit tett azért, hogy megváltozzon a teste: „Kalóriadeficit, következetes kardió, az alvás előtérbe helyezése, csökkentett kortizolszint és semmi alkohol hónapok óta”

Egészséges étrendet követ

Lizzo korábban arról is mesélt, milyen élelmiszereket fogyaszt nap mint nap: elárulta, hogy főként magas fehérjetartalmú, alacsony szénhidráttartalmú étrendet követ, hogy elérje a célját. A napot általában rántottával, csirkekolbásszal és karfioltócsnival kezdi, ebédre a legtöbbször thai csirke- vagy tonhalas salátát eszik, vacsorára pedig pulykahúsos fasírtot készít magának karfiolpürével, zöldbabbal.

Forrás: hindustantimes.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Így vezesd be gyermeked a pénzügyekbe! (x)

Így vezesd be gyermeked a pénzügyekbe! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)