Még össze se melegedett, de már szakított az álompár

2014. október 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ennyi volt. Vagy még ennyi sem. Alig pár hónapja lengették be először a pletykalapok, hogy a válófélben lévő Chris Martin máris a 13 évvel fiatalabb Oscar-díjas színésznőnek csapja a szelet.

Jennifer Lawrence nem tűnt ugyan olyan lánynak, akit könnyű mindenféle romantikus gesztusokkal levenni a lábáról. Azonban JLaw csak kifelé ilyen vagány csaj, ám az ablaka alatt gitározgató Coldplay frontemberének sikerült meghódítania. Chris Martin állítólag romantikus hevülésében kis dalokat is farigcsált a színésznőnek, azonban most már biztos, hogy zátonyra futott a következő álompárnak kikiáltott hírességek kapcsolata.

Nem tudjuk, mi lehetett a probléma, talán Jennifer Lawrence vette zokon, hogy Chris Martin még mindig visszajár Gwyneth-hez hosszú hétvégés ünneplésekre, de az is elképzelhető, hogy az énekes nem tudott túllépni, hogy a fiatal színésznő pucér fotója ömlött már mindenhonnan, ha bekapcsolta a számítógépét.

Egészen őszintén, nekünk nem tűntek éppen összeillőnek, de ennél azért egy picit hosszabb lángolásra számítottunk.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom