Meghan Markle könnyeivel küszködve szólalt fel George Floyd halála kapcsán

2020. június 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Számítani lehetett rá, hogy Meghan Markle nem fogja szó nélkül hagyni az Amerikában zajló eseményeken.

Az ex-hercegné már 2012-ben is részt vett egy rasszizmus elleni kampányban. Ekkor még nem is sejtette, hogy hercegnéként mennyi sérelem éri majd csupán azért, mert kétrasszú. Viszont már nyolc évvel ezelőtt is mesélt arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie az emberek szűklátókörűsége miatt.

Annak ellenére, hogy Meghannak már nincs hivatalos közösségi média felülete, ahol hangot adhatott volna véleményének, megtalálta a módját, hogy nyilatkozzon. Meghan régi Los Angeles-i iskolájában tartott virtuális ballagási búcsúbeszédet, és fontos gondolatokat fogalmazott meg. Teljes beszédét az Essece magazinban tették közzé, amiből kiderül, hogy napokig vacillált, megszólaljon-e. Nem tudta mit mondhatna, hogy igazán jól átadja, amit gondol, és attól is félt, hogy darabjaira szedik majd a szavait, és kiforgatják. Viszont gyorsan rájött, hogy a legrosszabb dolog, amit tehet, az a hallgatás. Felsorolta azok neveit, akik rendőri brutalitás következtében haltak meg, és könnyeivel küszködve hangsúlyozta, az ő életük is számított! Hozzátette, nagyon sajnálja, hogy egy ilyen világban kell élniük. Meghan megosztotta egyik tanárának szavait, melyek ma is útmutatóként szolgálnak számára, ha mások segítéséről van szó.

˝Mindig emlékezz arra, hogy mások szükségleteit a saját félelmeid elé helyezd!˝

A beszédet itt láthatod!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Támogatott Tartalom

Te felismernél egy utcai zaklatást? 8 kérdés és kiderül

Te felismernél egy utcai zaklatást? 8 kérdés és kiderül

Támogatott Tartalom