Most Halsey hónaljszőre akasztotta ki a követőket

2019. június 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miközben a média egy része, és sok-sok sztár arra próbálja buzdítani a fiatalokat, hogy akár a kisebb-nagyobb hibáikkal is fogadják el önmagukat, és fogadjanak el másokat is. Úgy tűnik, hogy ezt a diskurzust nem mindenki éli meg felszabadulásként, sőt, csak még frusztráltabb lesz.

Halsey
Fotó: Getty Images

Itt van például a jelen egyik legkedveltebb popsztárja, Halsey, aki egyfelől arról ismert, hogy tényleg eléggé bevállalós, de 100%-ig igyekszik önmagát adni. Az énekesnő az egyik legnagyobb zenei lap, a Rolling Stone címlapsztárja lett. Halsey a teljes természetesség jegyében egyáltalán nem visel például sminket a fotón, az Instagramon közzétett címlap hozzászólóinak egy részének azonban nem ez tűnt fel.

Csak erős idegzetűeknek: Halsey kitörte a lábujját és meg is mutatta

Csak erős idegzetűeknek: Halsey kitörte a lábujját és meg is mutatta

Néhány elég éles hozzászólás azt kérte számon, hogy miért nem sikerült normálisan szőrtelenítenie az énekesnőnek a hónalját. Volt, aki egyenesen igénytelenségnek bélyegezte, hogy a fotón Halseynek serkenőben lévő hónaljszőre van. Természetesen szép számmal akadtak, akik megvédték az énekesnőt, és elmondták, hogy teljesen természetes, hogy a szőrtelenítést követő napokban már ilyen valakinek a hónalja, és a kritikák helyett ezzel meg kellene barátkoznia mindenkinek. Maga Demi Lovato is hozzászólt a képhez, aki azt írta, hogy "Annyi igen van ezen a fotón, hogy nem is tudom, hol kezdjem". Szerintünk Halsey fantasztikusan néz ki a képen, és kész!

Halsey a Rolling Stone címlapján
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

glamour plusz ikon Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)