Nagy Orsolya: „Nem a divatban, az időtállóságban hiszek”
Jellegzetes, már a védjegyének számító csíkos felsőben és fekete nadrágban fogad a szalonban. A tavaszi frissességet átvették az ősz színei a hangulatos budai villában, két dolog azonban mindig állandó Nagy Orsolya kínálatában: a harmónia és a kifinomultság.
Ezeket láttad már?
Nagy Orsolya gyerekként nem álmodott divattervezői karrierről, ennek ellenére mégis az egyik legismertebb név lett a szakmában. Nem alkot földtől elrugaszkodott kreációkat, a hordható ruhákat részesíti előnyben. Tervezéskor az egyszerű vonalvezetésen és a letisztultságon van a fókusz, és büszke arra, hogy ruháit húsz év után is hordják a vendégei.
Hogyan és nagyjából hány éves korra alakul ki az embernek a saját stílusa?
A mintát leginkább az a környezet határozza meg, ahova születünk. Ez nemcsak a szűk családra vonatkozik, hanem a rokonságra, baráti körre is, akikkel sokat vagyunk, és akaratlanul is hatást gyakorolnak ránk. Kislányként még mindenki csodálkozó szemekkel nézi az anyukáját, aki magassarkút vesz fel, vagy ahogy sminkeli magát, nagyjából már ekkor elindul ez a folyamat.
Persze az sem elhanyagolható, hogy a szülő mennyire figyel oda, vagy adott esetben mennyire irányítja a gyerekét afelé, hogy hogy hogyan öltözködjön. A külső hatások később, az óvodában, iskolában jönnek, amikor olyan ruhát, cipőt szeretnénk, mint amit máson látunk. Tulajdonképpen ez egész életünkben így működik, végigkísér bennünket az, hogy a közvetlen környezetünkben lévő emberek hatnak ránk.
Keresztes Tamás: „Szemérmes vagyok, emiatt nem érzem annak kényszerét, hogy folyamatosan hírt adjak magamról”
Tehát az teljesen normális, amikor egy osztálynyi lány öltözködés tekintetében nagyjából egyforma?
Tulajdonképpen igen. Nézz meg egy baráti társaságot, hogy, mennyire egyformák. Mintha lenne egy közöttük, aki mutatja az irányt, a többiek pedig mennek utána. Persze ebben az is közrejátszik, hogy ezzel is kifejezik az összetartozásukat, de alapjaiban nagyon egyformán öltöznek a mai fiatalok.
És hol vannak az egyéniségek? Hiszen a divat mégiscsak egy kiváló lehetőség az önkifejezésre!
Némi kilengés van, de akkor meg arra törekszenek, hogy annyira egyéniségek legyenek, hogy átesnek a ló túloldalára. A kedvenc példám erre: ha ugyanazt a kis fekete ruhát odaadnám öt francia nőnek, akkor felöltöznének úgy, hogy nem mondod meg, hogy ugyanaz a ruha van rajtuk. Mert mindegyik arra ügyel, hogy a saját egyéniségének megfelelően körítse, különböző kiegészítőkkel feldobja az egészet, hogy még csak véletlenül se tünjön úgy, hogy ugyanolyan ruha van rajta, mint négy másik nőn.
Ha itthon csinálnánk egy ilyen kísérletet, akkor az öt nő egyformán nézne ki, mert a magyarokban nincs meg a kellő bátorság és merészség, viszont annál erősebb a rejtőzködő életmód, a belesimulás a környezetbe, a „nehogy feltűnő legyek” attitűd. Ez a negatív visszajelzésekkel szemben is egyfajta önvédelem. Ha holnap este egy kiállításmegnyitóra elmennék tűsarkúban, akkor mindenki megkérdezné, hogy mi van, bálba mész? Pedig csak megadnám a tiszteletet a művésznek. De most annyira a sneakersek idejét éljük, hogy szinte ciki, ha „kiöltözöl”.
Egyáltalán van még létjogosultsága a tűsarkúnak?
Abszolút lenne, de mivel már az elegáns ruhához is a sportcipő a menő, itt jön képbe a bátortalanság - hogy inkább nem veszed fel, mert azzal kitűnsz a tömegből. Sokkal egyszerűbb belesimulni. Sajnos...
Dress code mint olyan, létezik még?
Már nem tudják betartatni. Láttál mostanában bármilyen meghívón? De egyébként sokan nincsenek is tisztában a jelentésével. Többször felhívtak már, hogy „white tie” van a meghívón, akkor most fehérbe kell menni? Nem, és a „black tie”-nál sem kell feketében. Én már annyiszor beszéltem erről, hogy unom ismételni magam. A mai fiatalok generációja nem foglalkozik a derss code jelentésével, az internetes platformokról tájékozódnak, nehéz nekik tanácsot adni.
Egy szülő meddig tud hatni a gyermeke öltözködésére?
Szülőként inkább irányt kell mutatnunk. Hatni kevésbé tudunk, és erőszakoskodni sincs értelme. Gondolj bele, ha a szüleink ránk erőltettek egy sapkát, azt az első sarkon levettük. Egy kamaszt nem érdekli a minőség, nem időtálló darabokat szeretne, hanem olyat, amit a barátnői hordanak.
Nehéz ész érvekkel győzködni őket, ebben a korban más szempontokon van a fókusz. Ma már a lányom is nevet azon, hogy mennyit küzdött velem, amikor nem szívesen vettem meg neki, amire vágyott, de soha nem mondtam, hogy úgyis nekem lesz igazam. Viszont mindig tudtam, hogy így lesz.
Köllő Babett: „Az önszeretettel sajnos erősen hadilábon állok”
A minőségi divatra meg kell érni?
Persze! Fiatalon az ember kísérletezik. Meg lázad, feszegeti a határait, keresi a saját stílusát, de leginkább önmagát. Könnyen azonosul sok olyan dologgal is, ami lehet, hogy nem tetszik neki, de a környezetében mindenki azt hordja. Ez hosszú ideig így működik, az viszont nem szerencsés, ha ez így is marad. Ha valaki mindig csak másol, utánoz valakit, nincsenek saját, eredeti ötletei, az szorosan összefügg az önbizalomhiánnyal.
Ilyenkor jön jól egy stylist, vagy színtanácsadó, aki segít megtalálni a saját stílust.
Én mindig azt szoktam javasolni, hogy mielőtt szakemberre költ valaki, tegye fel magának a kérdést, hogy miért akar változtatni? Mi a célja azzal, hogy változást érjen el? Annak ugyanis sok értelmét nem látom, hogy egy csomó pénzért azt mondják, hogy „ősz típus vagy”, és akkor onnantól kezdve csak bizonyos színeket hordasz - miközben lehet, hogy abban nem is érzed jól magad. Amikor stílustanácsadóhoz megyünk, általában nem vagyunk jó passzban, amitől sokkal befolyásolhatóbbak vagyunk. Ezért is szeretnénk változtatni - a nők többsége frizurát is akkor vált, ha szakít.
Van egy olyan érzet, mintha ezen múlna bármi is. Az impulzusvásárlás is ilyen. Megjutalmazzuk magunkat egy – többnyire teljesen felesleges – ruhával, cipővel, és attól várjuk, hogy jobban legyünk. Ezek azért nem működnek, mert a stílusnak belülről kell fakadnia. Tehát magunkban kell tisztázni, hogy miért akarunk változni. Én azt javaslom, hogy mielőtt elajándékoznánk a fél ruhatárunkat, mert arra valaki azt mondja, hogy nem a típusunknak megfelelő, inkább tartsunk egy kis önvizsgálatot.
Orosz Barbara: „Nem tagadom, hogy nehéz dolog egyedül élni”
Te évek óta az alapruhatár elvét hangsúlyozod. Az tud ebben a hipergyors világban időtálló lenni?
Abszolút! A klasszikus alapdarabok mindig időtállóak, mert minőségi anyagból készülnek, ezáltal sokkal kifizetődőbbek is. Az „olcsó húsnak híg a leve” mondás a ruhavásárlásnál is igaz. Biztos, hogy kapsz egy fehér inget ötezerért is, de az nem biztos, hogy a harmadik mosás után is ugyanolyan marad.
Elcsavarodik a varrásnál, kopik az anyag, leszakadnak a gombok; ez azért van, mert ezeket nem hosszútávra készítik. Nem véletlenül fast fashion, hiszen az a lényeg, hogy gyorsan vegyél egy másikat. A NOS Simple kollekcióban nem kapsz ötezerért inget, viszont cserébe akár tíz évig ing lesz. Makulátlan marad, kiszolgál téged. Ez az óriási különbség! A kiegészítőket viszont érdemes variálni, azáltal lesz egyedi a megjelenés.
Téged, és a legtöbb divattervezőt is szinte mindig feketében látni. Nem nagy ellentmondás ez?
Mi többnyire rejtőzködők vagyunk, szeretünk a háttérben maradni. Nekem nem az a dolgom, hogy előtérben álljak és csillogjak, az legyen középpontban, akit felöltöztetek. Nyáron szoktam színeket is hordani, télen inkább a feketére szavazok. Ahogy a legtöbb tervezőnek, nekem is a fekete a védjegyem.
Veres Mónika Nika így éli meg a sikereket, az érzéseit és a kilókkal folytatott harcot
Melyik az a darab, ami az idei szezonban kihagyhatatlan?
Nincsen erre jó válaszom, és olyan szinten már nincs is trend, mint édesanyáink idejében, amikor az egész világon mindenhol miniszoknyát hordtak a nők. A divatipar alapjaiban változott meg: egyrészt az igazi nagy tervezők, akik tökélyre fejlesztették a magas minőségű szabászatot és a tökéletes eleganciát, lassan eltűntek, és ennek komoly következményei vannak.
Másrészt a fast fashion és az olcsó internetes oldalak is teljesen megváltoztatták a divatipart. Szerintem utoljára divatról a 2000-es évek környékén lehetett beszélni, akkor volt népszerű az a minimalizmus, amit Calvin Klein csúcsra járatott - az még el tudott terjedni világszinten. Akkor mindenki a letisztult, nagyon egyszerű vonalvezetési ruhákat és a szürke, minden árnyalatát viselte - ezek taroltak mindenhol. Mindentől függetlenül én a klasszikusokban hiszek: abban az időtlen és időtálló stílusban, ami sosem megy ki a divatból.
Hercegné lehetett volna Claudia Schiffer, de inkább az igaz szerelmet választotta - GLAMOUR 
