Bebizonyosodott, hogy Nicole Kidman fantasztikus ember!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nicole Kidman hatalmas értékben vásárolta meg Hugh Jackman kalapját. Ezt azonban jótékony céllal tette, amivel ismételten tanúbizonyságot tett arról, hogy milyen nagylelkű és önzetlen ember.

Nicole Kidman 100 ezer dollárt adományozott a HIV-fertőzött megsegítéséért
Nicole Kidman 100 ezer dollárt adományozott a HIV-fertőzött megsegítéséért
Fotó: Getty Images /Mike Coppola

Elállt a közönség szava, miután Nicole Kidman bekiabált a nézők soraiból. A The Music Man című Brodway-előadás főszerepét nem más, mint Hugh Jackman játszotta, akinek színészi hivatása mellett az is nagyon fontos, hogy kiálljon a jó ügyek mellett. Az előadás után egy adománygyűjtésre került sor, amely során épp Hugh darabban viselt kalapját bocsátották árverésre. Nicole Kidman adományával nem kevesebb, mint 100 ezer dollárral támogatta a HIV-fertőzötteket és az AIDS elleni küzdelmet, a befolyó összeggel ugyanis a Broadway Cares/Equity Fights AIDS nonprofit szervezet munkáját segítik.

Hugh Jackman teljesen ledöbbent

„Nicole Kidman nagylelkűségére nem találok szavakat! Csodálatos vagy. Köszönöm a barátságodat és a támogatásodat!” Az 54 éves Hugh a Twitteren írta meg szívszorító sorait, illetve egy megható videót is közzétett az eseményről. A felvételen a színész látható, amint arra kéri a közönséget, hogy győzzék le a jelenlegi 19 000 dolláros ajánlatot. Amikor Nicole Kidman kiabálva rálicitál az összegre, a tömeg éljenzésben tör ki, Hugh Jackman-nek pedig leesik az álla, és csodálattal nézi ahogy a színésznő elegánsan elsétál a színpadig, hogy aztán szorosan megölelhessék egymást.

„Nic! Szeretném tisztázni, ez nem ausztrál dollár” – mondta Hugh viccesen a színésznőnek, akivel a 2008-as, Ausztrália című nagysikerű romantikus filmben szerepelt.

„Szeretlek és szeretem a Broadway-t. Imádom, amit a Broadway Cares csinál, ugyanakkor azt is el szeretném mondani, hogy ez a show rendkívüli volt!” – mondta a mikrofonba Nicole, majd felpróbálta a vásárolt kalapot.

Nicole Kidman unokahúgából álomszép és okos fiatal nő lett

Nicole Kidman unokahúgából álomszép és okos fiatal nő lett

Az adomány a legjobbkor jött

A jótékonysági szervezet a PEOPLE magazin közleményében tudatta: „A Broadway Cares a teljes Broadway közösség áldását élvezi, de Hugh Jackmannél nincs nagyobb bajnokunk. Ez egy rendkívüli ajándék Nicole Kidmantől, amiért végtelenül hálásak vagyunk, mert ez a legnagyobb összegű adomány, amit valaha kaptunk.”

A megismételhetetlen pillanat pont a legjobbkor jött: a szervezet Red Bucket Fall nevű adománygyűjtő kampányának utolsó hetén. A kampány során összegyűjtött összegből a HIV/AIDS fertőzöttek, valamint a COVID-19 betegek és más életveszélyes betegséggel küzdők számára szeretnének étkezést, gyógyszereket egészségügyi ellátást biztosítani, és reményt adni.

Kerülj képbe a legfrissebb sztárhírekkel:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem véletlenül ők a világ leggazdagabb emberei: nagyon beszédes a csillagjegyük, borítékolható volt a siker

Nem véletlenül ők a világ leggazdagabb emberei: nagyon beszédes a csillagjegyük, borítékolható volt a siker

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Problémás bőr volt, nincs: így hat az arcápolási rutin, ha rád van szabva (x)

Problémás bőr volt, nincs: így hat az arcápolási rutin, ha rád van szabva (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Te is irodai munkát végzel? - Így válassz okosan szemüveget (x)

Te is irodai munkát végzel? - Így válassz okosan szemüveget (x)