Ők a legjobban fizetett színészek: őrületes összegeket keresnek

Ők a legjobban fizetett színészek: őrületes összegeket keresnek
Fotó: giphy

Ez is érdekelhet

József Attila nővérei nélkül aligha tanultunk volna az egyik legnagyobb magyar költőről

glamour plusz ikon József Attila nővérei nélkül aligha tanultunk volna az egyik legnagyobb magyar költőről

2020. augusztus 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Idén is megszületett a legjobban fizetett színészek listája. Vannak, akik évek óta rajta vannak a bűvös, 10-es listán, de akadnak olyanok is, akik most először kerültek ebbe a kiváltságos helyzetbe.

Az viszont egyértelmű, hogy a Netflix nagy szerepet játszik a színészek bérezésében. Úgyhogy megéri Netflixes produkcióban szerepelni!

10. Jackie Chan 40 millió dollár
Jackie 5 filmet készített az elmúlt évek során, de korábbi filmjeiből és a jogdíjakból is rengeteg bevétele van.

9.Adam Sandler 41 millió dollár
Egyelőre 4 filmje fut a Netflixen, de egy újabbról is tárgyalnak már.

8. Will Smith 44.5 millió dollár
Nem csak a filmekből, hanem a közösségi médiából származó bevételei is jelentősek.

7. Lin-Manuel Miranda 45.5 millió dollár
A Hamilton című filmnek köszönhető 75 millió dollárt zsebelt be, és 2021-ben egy újabb nagy dobásra készül az In the Heights című filmmel.

6. Akshay 48,5 millió dollár
Jelenleg az The End for Amazon Prime show-n dolgozik, úgyhogy nagy valószínűséggel jövőre is rajta lesz a listán.

5. Vin Diesel 54 millió dollár
A Halálos iramban - franchise sok pénzt hoz neki a konyhára, idén pedig producerként is tevékenykedett a Halálos iramban – Kémfutam-ban.

4. Ben Affleck 55 millió dollár
Ebben az évben több Netflix filmben is feltűnt. A legnagyobb dobása talán a The Last Thing He Wanted volt, de a Batman című filmből is van még mindig bevétele. Nem csak szereplőként, de a film producereként is.

3. Mark Wahlberg 58 millió dollár
A Spenser Confidential a Netflix egyik legígéretesebb produkciója volt ebben az évben, nem csoda, hogy rengeteg pénzt hozott a konyhára Mark Wahlberg-nek.

2. Ryan Reynolds 71,5 millió dollár
A színészt a 6 Underground és a Red Notice című filmek segítették a második helyre.

1. Dwayne Johnson 87,5 millió dollár
Úgy tűnik, hogy a Red Notice című film egy igazi aranybánya volt, hiszen Ryan Reynold mellett Dwayne számára is sok-sok milliót hozott.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Mozgás szerelmesei, figyelem: itt a tökéletes szépségrutin az edzéshez! (x)

Mozgás szerelmesei, figyelem: itt a tökéletes szépségrutin az edzéshez! (x)

Sosem látott innováció a szájhigiénia terén: ez az eszköz új szintre emeli a szájápolást (x)

Sosem látott innováció a szájhigiénia terén: ez az eszköz új szintre emeli a szájápolást (x)

A fitneszterem, ami felér egy wellnesshétvégével – mutatjuk a kedvencünket! (x)

A fitneszterem, ami felér egy wellnesshétvégével – mutatjuk a kedvencünket! (x)