Ördög Nóra és Nánási Pál között még mindig tombol a szerelem

Ördög Nóra
Ördög Nóra és Nánási Pál imádják egymást
Fotó: Nánási Pál/TV2 Sajtószoba

Ez is érdekelhet

Tom Cruise ezt a két szót mondta Vilmos hercegnek, amikor találkoztak a vörös szőnyegen

Tom Cruise ezt a két szót mondta Vilmos hercegnek, amikor találkoztak a vörös szőnyegen

2023. július 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ördög Nóra és Nánási Pál Olaszországban romantikáztak és édes fotókkal adták a nagyvilág tudtára, hogy úton vannak haza, Magyarországra.

Ördög Nóra és Nánási Pál elbűvölő fotósorozata arról árulkodik, hogy boldogok és nagyon szeretik egymást. Közös történetük még 2008-ban kezdődött, már az első látásból tudták, hogy életük szerelmével van dolguk. Az akkori házastársaikat hátrahagyva vágtak bele a mindent elsöprő szeretettől túlfűtött kapcsolatba. 2010-ben házasságkötéssel pecsételték meg szerelmüket, azóta pedig Mici és Venci tette teljessé az életüket.

Dúl a szerelem

Ördög Nóra egy olyan albumot is posztolt az Instagram oldalára, melynek képein nem visel sminket. Magyarország egyik legismertebb műsorvezetője férje, Nánási Pál oldalán látható, amint szerelmes puszikat osztanak egymásnak a balatoni kisboltjuk előtt. Sminkre pedig semmi szükség: a sztárpár csak úgy ragyog. „Puszi innen a Kisboltból. Ma is mi várunk Titeket! #megyünkisvisszaapultba” – írta Ördög Nóri a romantikus fotósorozathoz.

Sajnos a rosszindulatból is jut

Ördög Nórát sem kímélik az emberek, még egy korábbi smink nélküli megjelenése miatt ítélkeztek felette a kommentszekcióban. A műsorvezetőt nem kell félteni, frappánsan állt ki magért: „Soha ennyiszer nem írtátok le, milyen ronda vagyok smink nélkül. Köszönöm, már felfogtam” – írta egy márciusban posztolt videójához Ördög Nóra. Kattints ide a videóért!

Elolvadunk Kulcsár Edina és G.w.M. szerelmes fotójától

Elolvadunk Kulcsár Edina és G.w.M. szerelmes fotójától

Mi a GLAMOUR-nál úgy gondoljuk, hogy senki nem érdemel rosszindulatú kommenteket. A divat, a stílus és a sminkviselet egy olyan egyedi dolog, amit mindenki szabadon birtokol – és mindenkinek szíve joga dönteni arról, hogy sminkben vagy anélkül szeretne képeket kirakni önmagáról. Egy biztos: a magyar kommentkultúrának még bőven van hova fejlődnie.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom