„Mindenkinek jár, hogy legyen egy otthona. Nekem ez Magyarország” - Interjú Rea Millával, az év modelljével
Gyönyörű, elszánt és bátor. Rea Milla egészen Szomáliából menekült idáig, hogy végre biztonságban tudhassa magát és felépíthesse az életét. 14 éves volt, amikor az apja hozzá akarta adni egy sokkal idősebb férfihoz. Rea azonban nem tört meg, sőt, dacolva minden nehézséggel és veszéllyel elindult a menekülés útján, mert hitt benne, hogy az út végén a szabadság várja… Igaza lett.
Ezeket láttad már?
Rea, azaz Kafiya Mahdi még csak 23 éves, de már egy egész életre való tapasztalat áll mögötte. Három évvel ezelőtt megkapta a magyar állampolgárságot, idén pedig az év modelljévé választották. Most éppen Ázsiába készül egy féléves modellmunkára. Imád utazni és megismerni az őt körülvevő világot, de jó érzés számára, hogy mindig van hová hazatérnie.
2014. Ez az az év, amikor megérkeztél Magyarországra és elkezdődött az új életed. Számos országon keresztül vezetett idáig az utad. Miért pont nálunk telepedtél le?
Őszinte leszek, amikor átléptem a magyar határt, már annyira fáradt és kimerült voltam, hogy azt éreztem, bárhol is vagyok, muszáj megállnom és pihennem. Egy éve tartott a menekülésem, országról-országra jártam, és rettenetesen viszontagságos és bizonytalan volt minden egyes napom. Emlékszem, hogy az első rendőr, akit megláttam, nagyon kedvesen fogadott és ezt mondta: „Ne félj, és maradj nálunk nyugodtan. Itt biztonságban leszel.” Nagyon jól esett tőle, de ugyanakkor meg is lepődtem, mert ilyen szívélyességet más országokban még sosem tapasztaltam. Görögországban például még börtönbe is zártak.
Mondhatjuk azt, hogy ez a mondat gyökeresen megváltoztatta az életed?
Igen. Azt gondolom, hogy a szerencse is rám talált akkor, jókor voltam jó helyen. A világban mindenhol vannak rossz és jó emberek; Magyarországon utóbbival hozott össze a sors. Ezt követően leérettségiztem, és bár nehezen, de sikerült megtanulnom magyarul. Nagyon boldog vagyok, hogy az állampolgárságot is megkaptam, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek jár, hogy legyen egy otthona. Nekem ez Magyarország.
14 évesen még kiskorú voltál, és semmi beleszólásod nem volt még az életedet érintő kérdésekbe sem…
Nagykorúként sem lett volna, mert a nők szavai nem sokat érnek Szomáliában, sőt, kifejezetten értéktelennek számítunk ott. Ettől függetlenül, mégsem a szökés volt az első gondolatom, hanem édesanyámmal közösen beszéltük át, milyen megoldások lehetnek. Végül arra jutottam, hogy mennem kell. Egyrészt nem bírtam volna kényszerből férjhez menni, másrészt pedig, ha ott maradok, folyamatosan kontroll alatt éltem volna, férfiak döntöttek volna a fejem felett, és sosem lettem volna igazán független.
Nehéz volt elsajátítani a nyelvet?
Nagyon (nevet), de mindennel úgy vagyok az életben, hogy ami kötelesség, azt elvégzem. Talán klisének hangzik, de ilyenkor nincs apelláta: amit meg kell csinálni, azt meg kell csinálni. Mivel komolyan eldöntöttem, hogy itt építek jövőt magamnak, ezért nem is lett volna más választásom.
A szökésed óta beszéltél apukáddal?
Igen, de nem volt jó élmény. Naivan azt gondoltam, hogy azért hív telefonon, mert bocsánatot akar kérni, de helyette csak elmondta, hogy már nem tekint a lányának. Érzékeny pont ez számomra.
Említetted már a korábbi interjúidban is, hogy édesanyáddal és a testvéreiddel viszont nagyon szoros a kapcsolatod.
Így van. Amikor felmerült, hogy az apukám kényszerházasságot tervez, akkor a legidősebb lányt, azaz engem választott. Ez egy hagyomány, de nem minden szomáliai család őrzi. Sajnos a miénk pont igen, és annak ellenére, hogy a szüleim külön éltek, és apukámat alig láttam, 14 éves koromban mégis felbukkant a szándékával. Végül nem találkoztam a férj-jelöltemmel, csak annyit tudtam, hogy sokkal idősebb nálam. Édesanyám foggal-körömmel védett, és mindent megtett annak érdekében, hogy kimentsen ebből a helyzetből; az embercsempészeket is ő kutatta fel nekem. Miután én elmentem, a húgom lett a következő a sorban, ezért neki is el kellett szöknie. Már ő is biztonságban van, jelenleg Svédországban él.
Hogy fogadtak téged a magyarok? Mennyire előítéletesek veled az emberek?
Többségében elfogadóak. Tény, hogy a menekültellenes megmozdulások és az emberek negatív megnyilvánulásai nem esnek jól, de úgy látom, ők vannak kevesebben. Mindig próbálom lepergetni magamról az engem ért bántásokat, mert a többség viszont nagyon nyitott és kedves hozzám, én pedig kitartok amellett, hogy bármi is történik, én itt szeretnék élni. Édesanyám arra tanított, hogy meg kell küzdenünk azért, amit el szeretnénk érni, így én is erre törekszem.
Azóta sikeres modell lett belőled, sőt, a 2022-es Fashion Awards Hungary Díjkiosztó Gálán az év modellje lettél. Milyen érzések vannak benned ezzel kapcsolatban?
Hatalmas megtiszteltetés számomra, nagyon boldog vagyok.
Korábban vágytál modellkarrierre?
Őszintén szólva eszembe sem jutott. Amikor megérkeztem Magyarországra, akkor még a szomáliai hagyományokat követve kendőben jártam, így nem látszott túl sok a külsőmből. Ahogy azonban megszabadultam a ruhadarabtól, egyre több olyan visszajelzést kaptam az emberektől, hogy talán érdemes lenne kipróbálnom magam modellként. Ma már nagyon örülök, hogy így alakult az életem, mert élvezem a munkát. Most éppen Kínába készülök fél évre, azt is izgatottan várom.
Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben a szakmában?
Úgy érzem, hogy általa beléphettem egy igazán magával ragadó és pezsgő világba, ahol egy fotózáson vagy divatbemutatón bárki bőrébe belebújhatok. Ez hatalmas szabadságot ad, illetve az utazások által új kultúrákat, embereket, ízeket és illatokat ismerhetek meg. Minél sokszínűbb közegben mozgok, annál többet tanulok, hiszen minden ember más szemüvegen keresztül szemléli a világot. Ez nagyon érdekes számomra.
Úgy érzed, a helyeden vagy?
Abszolút. Nagyon élvezem és hálás vagyok az életemért.
Hogyan látod magadat öt év múlva?
Jelenleg a modellkedés a főállásom, de azt vallom, hogy mindig fontos, hogy legyen egy B-tervünk is. Szeretnék sokáig a szakmában dolgozni, de terveim között szerepel az is, hogy elkezdek divattanulmányokat folytatni. 28 évesen úgy képzelem, hogy már saját családom lesz. Mivel édesanyám és a testvéreim számára is mindig nagyon fontos volt a család, így én is hiszek az összetartó erejében. Annak is örülnék, ha addigra lenne egy saját márkám, így az élet több területén is ki tudnék teljesedni. Egy biztos: sosem fogom megbánni, hogy elmenekültem Szomáliából, mert tudom, hogy ilyen teljes és boldog életet ott sohasem élhettem volna, míg itt minden egyes nap szabadnak érezhetem magam.
Még több inspiráló interjú a Glamour.hu-n:
- Hogyan segíthet egy kép a coming outban? Eged Enikő illusztrátor elárulta
- Vámosi Kira: „amikor hazaérek, leteszem a napi munkát és ismét íróvá válok”
- Magyar fejlesztésű applikáció segít elkerülni a szakítást - Interjú a Szeretetkert megálmodójával, dr. Piczkó Katalinnal
