Rihanna és A$AP Rocky szerelmének története

2022.február.3.

Már évek óta keringtek olyan pletykák, hogy Rihanna Rakim Mayers rapperrel, azaz A$AP Rockyval randevúzik, köszönhetően a színpadon és azon kívül is köztük lévő tagadhatatlanul erős kémiának. 2020-tól pedig már biztosan tudjuk is, hogy egy párt alkotnak.

Rihanna és A$AP Rocky szerelmének története
Fotó: Getty Images

Néhány hónappal azután, hogy a People 2020 novemberében arról számolt be, hogy randiznak egymással, A$AP Rocky már „életem szerelmeként” emlegette RiRit. Mindezt pedig nemrég azzal koronázták meg, hogy Rihanna kerek pocakkal lépett az utcára, ezzel elárulva, hogy első közös gyermeküket várják. De tudod, hogyan alakult a kapcsolatuk mindeddig?

2012

A páros együtt lépett fel a 2012-es MTV Video Music Awardson, és már ekkor is látszott, hogy tökéletes köztük az összhang.

Fotó: Getty Images

2013

A$AP Rocky részt vett Rihanna március 8-án kezdődő Diamonds világkörüli turnéjénak egy részén.

2019

Rihanna, mint a Fenty Beauty tulajdonosa és a rapper együtt jelentek meg a londoni The Fashion Awards vörös szőnyegén.

Fotó: Getty Images

2020

Júliusban Rihanna megkérte a rappert, hogy szerepeljen a Fenty Skin kampányában, és egyre inkább egyértelművé vált, hogy nagyon erős a köztük lévő kémia. A Vogue Face to Face című videójában pedig flörtöltek is egymással. Később A$AP Rocky azt is mondta, hogy a Rihannával való közös munka során az a legnehezebb, hogy ne viccelődjenek és nevessenek egész idő alatt.

Novemberben a kapcsolatukról szóló pletykák még tovább erősödtek, amikor is egy közös baráti társaságban látták őket New Yorkban. Ismerőseik úgy nyilatkoztak róluk, hogy mindig is csodálatos volt a kémia, Rihanna pedig nagyon jól érzi magát a rapper mellett, mivel régóta ismeri, sőt A$AP Rocky édesapja is - akárcsak ő maga - Barbadosról származik. A hónap végén pedig a People magazinnak ismerőseik azt is elárulták, hogy hivatalosan is egy párt alkotnak.

Decemberben Barbadoson kapták őket lencsevégre, miközben csókolóztak. A hírek szerint családjukkal együtt töltötték ott a karácsonyt, közben pedig egy ismerősük azt nyilatkozta róluk, hogy barátként és munkatársakként is olyan jól ismerik egymást, hogy ez a párkapcsolatukat is megkönnyíti. Jól kijönnek egymással, együtt utaznak, és teljes mértékig részt vesznek egymás életében. Mindig nagyon jól érzik magukat együtt, és határozottan szerelmesnek tűnnek.

2021

A májusban kiadott júniusi GQ magazin címlapsztorijában megerősítette a Rihannával való kapcsolatát, és élete szerelmének nevezte. Rihannát az egyetlenjeként is emlegette, miközben arról beszélt, hogy miért részesíti előnyben a monogámiát az egyedülállóság helyett.

Júliusban egy közös projekten dolgoztak New Yorkban, közben pedig el sem engedték egymás kezét. Augusztusban pedig máris arról pletykáltak, hogy küszöbön áll az eljegyzésük. Egy ismerősük így nyilatkozott a témáról: A Rocky által elmondott utalások alapján hamarosan megtörténhet, de nincs nyomás, és mindkettőjük számára az a legfontosabb, hogy tovább építsenek erre az igazán gyönyörű dologra, ami köztük van.

Fotó: Getty Images

Szeptemberben Rihanna és a rapper együtt jelentek meg a Met gálán, amikor azt is bebizonyították, hogy a stílusuk együtt is hihetetlenül ütős. Rihanna egy teljesen fekete együttest választott a Balenciagától, míg A$AP Rocky Eli Russel Linnetz egyik sokszínű kreációját viselte. Még ebben a hónapban az énekesnő azt is elmondta, hogy a rapper büszke mindarra, amit a divatszakmában elért, és hogy az összes többi tervét is megvalósította.

Fotó: Getty Images

2022

Rihanna és A$AP Rocky néhány napja elárulták, hogy kapcsolatuk új mérföldkőhöz érkezett: első közös gyermeküket várják. A párt New Yorkban fényképezték le, és már jól látszik, hogy Rihanna pocakja milyen szépen kerekedik.

Rihanna várandós! Elképesztő fotókkal jelentették be A$AP Rocky-val közösen

Ez is érdekelhet

A kielégítő szex 10 alapszabálya

A kielégítő szex 10 alapszabálya

Monitor

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

Szépséghírek

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját