Rocker, aki nem csak azért vetkőztette a nőket

2012. október 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Vannak rocksztárok, akik bőven megelégednek néhány slágerrel, időnként koncertezgetnek, és idejük nagy részét lányokkal körülvéve koktélozgatással töltik.

Ez a sztereotípia biztosan nem igaz Bryan Adamsre. A kanadai rocker ugyanis a több mint három évtizedes zenei karrierje mellett, számtalan díjjal, slágerlistás dallal, és milliónyi eladott lemezzel a háta mögött fotósként is komoly pályafutást tudhat magáénak.

Bryan Adams már a 80-as évektől foglalkozik fotózással, a 90-es évekre azonban már annyira profi lett, hogy neves magazinoknak készített képeket. Sőt, 1999-től már 20-nál is több kiállítást rendeztek fotóiból. A zenész nem állt meg ennyinél 2003-ban lapot alapított Zoo néven. A művészetekkel, építészettel és divattal foglalkozó magazinnak természetesen ő maga is rengeteget fotóz.

A rocksztár nem csak egy afféle megtűrt híresség a divatvilágban, akinek elnézik a hobbiját, hanem valóban komolyan vehető fotóművész. Jelzi ezt az is, hogy az angol Vogue magazintól az Interview, Harper`s Bazaar, i-D magazinokig szinte minden fontosabb divatlapban felbukkant már fotója. A legnagyobb nevek pózoltak neki, nemcsak a zenészek, színészek, de a modellek közül is. Emellett jónéhány világcég számára készített kampányképeket.

Bryan Adams leginkább talán a portrékban erős, de a divatfotózásban is otthonosan mozog, szeret fekete-fehérben dolgozni. Könnyen tud bensőséges viszonyt kialakítani a modelljeivel, és ez bizony a fotóin is érzékelhető.

Idén Moszkvában volt nagyszabású kiállítása, amelynek témája már első fotóalbumának megjelenése volt. Az Exposed címre keresztelt vaskos kiadványt tegnap Hamburgban mutatta be a sztár.

Mi valahogy úgy vagyunk vele, hogy fotósként jobban szeretjük, mint zenészként, éppen ezért készítettünk is egy kis válogatást Bryan Adams fotóiból, kattintsatok a képre!

Rocker, aki nem csak azért vetkőztette a nőket

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Talán még nem is hallottál erről az idegről, pedig tulajdonképpen ezen múlik minden

Talán még nem is hallottál erről az idegről, pedig tulajdonképpen ezen múlik minden

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)