Ruby Rose már csak 44 kg, mégsem ismeri be, hogy sovány!

2017. november 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ruby Rose megrémítette a rajongóit az utóbbi időszakban, hiszen egyre több olyan fotó készült róla, ahol hihetetlenül vékony. Ezt az emberek a különböző közösségi oldalakon szóvá is tették neki, ő azonban ezt támadásként nem pedig törődésként értelmezte, ezért azonnal visszavágott.

Ruby Rose már csak 44 kg, mégsem ismeri be, hogy sovány!
Fotó: Getty Images

Leírta, hogy rengeteg egészséges ételt eszik és alakját a rengeteg sportnak köszönheti, valamint, hogy sokkal egészségesebbnek érzi magát, mint azokban az időkben, amikor több kg-ot nyomott. Egyáltalán nem érzi úgy, hogy változtatnia kellene és arra kéri az embereket, hogy mindenkit fogadjanak el olyannak, amilyen. Ő évente minimum egy alkalommal beteg és ezt is az életmódváltásnak tudja be.

Ruby 2010-ben:

Fotó: Getty Images

Ruby most:

Ezt olvastad már? 12 évesen vallotta be az anyjának, hogy meleg, bár nem tudta, hogy mi az

Ennek ellenére Lisa De Fazio dietetikus állítja, Ruby Rose teste szenved és 170 cm-es magasságával alultápláltnak számít így 44 kg-mal. A szakértő azt is elmondta, reméli Ruby családja és barátai tudnak hatni rá és felszed pár kg-ot mielőtt még túl késő lenne.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ők lettek a GLAMOUR Women of the Year jelöltjei 2026-ban

Ők lettek a GLAMOUR Women of the Year jelöltjei 2026-ban

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)