Rúzsa Magdi duplázott, Osvárt Andi a legjobb színésznő, debreceni nyertesek a GLAMOUR Women of the Year díjátadón

2014.március.20.

Hatodik alkalommal rendeztük meg a GLAMOUR Women of the Year gálát, amelynek ezúttal a Club Play adott otthont.

Talán nem tűnik túlzásnak, sem pedig szerénytelenségnek, ha kijelentjük, hogy a GLAMOUR Women of the Year mára az egyik legnagyobb közönségszavazássá nőtte ki magát. Ezt a díjat valóban a GLAMOUR olvasói adják aktuális kedvenceiknek, olyannyira, hogy már a jelöltek közé is az ő szavazataik alapján lehet bekerülni. Az előző évekhez hasonlóan idén is csaknem 60 ezer szavazat döntött a díjak sorsáról. A gálára természetesen hivatalos volt a hazai divatszakma krémje és nagyon sokan a hazai sztárok közül is.

A Club Playbe nem sokkal 7 óra után érkeztek meg az első vendégek, sokan közül egyenesen a Joico szalonból jöttek, ahol a hajlaboratórium szakemberei készítették el a tökéletes partifrizurákat, illetve rendezvényünk főtámogatójának, az Avonnak köszönhetően a smink miatt sem kellett aggódniuk a jelölteknek. Élő közvetítésünk fél 9-kor kezdődött a helyszínről, ekkor már a vendégek csaknem megtöltötték a helyszínt, és mire nem sokkal 9 óra után kezdetét vette a díjátadó, már egy gombostűt sem lehetett leejteni.

A GLAMOUR olvasói 5 plusz 1 kategóriában szavazhattak a kedvenceikre, de ahogy az utóbb években már megszokhattátok a szerkesztőség idén is odaítélte Az év hősnője díjat. A társadalmilag fontos és kiemelkedő munkát végző nőket elismerő díjat 2014-ben a Messzelátó Egyesületet vehette át. Az 1999 óta működő egyesület az önkéntesség kultúráját igyekszik terjeszteni, a fenntartható társadalom megvalósítása érdekében szervez öntevékeny közösségeket. A GLAMOUR főszerkesztője, Maróy Krisztina a Messzelátó Egyesület ügyvezető igazgatójának, Schnierer Katalinnak, és az egyesület vezetőinek adta át Az Év hősnője díjat.

Az év hősnői: a Messzelátó Egyesület
Az év hősnői: a Messzelátó Egyesület

Az év divattervezője kategóriájának jelöltjei egy kivételével még soha nem kaptak jelölést az olvasóktól. Anda Emília képviselte a tapasztalt és már komoly sikereket elért korosztályt, míg az Imogen, Tomcsányi Dóri, vagy az Iner a legfrissebb, feltörekvő nemzedéket. Az ötödik jelölt, Szegedi Kata ugyan még mindig nagyon fiatal, de a GLAMOUR Women of the Year történetében máris rekordernek számít, hiszen ő az egyetlen, akit az olvasók eddig minden évben jelöltek a díjra. Idén azonban a korábbi évekkel ellentétben Kata most díjra is váltotta a jelölését! A díjat egy másik rekorder, a modell kategóriában egymás után háromszor is győztes Palvin Barbi adta át a tervezőnek.

Szegedi Kata Az év divattervezője mutatja a díjátadó Palvin Barbi
Szegedi Kata Az év divattervezője mutatja a díjátadó Palvin Barbi

Új kategória is debütált idén a GLAMOUR Women of the Year gálán. Magazinunk már több rendezvénnyel kinyilvánította, hogy milyen fontosnak is tartja a bloggerek munkáját a hazai divat népszerűsítésében. Idén pedig már arra kértük az olvasókat, hogy jelöljék és díjazzák kedvenc blogjaikat. Első alkalommal Debrecenbe került a díj, hiszen az elismerést átadó Gaál Melinda, az AVON Magyarország kommunikációs vezetője a Style & Blog nevét olvasta fel a pink borítékból. A stílusblog két szerzője Mesi és Panni mindennap inspirálják követőiket.

Először díjaztunk bloggereket, az első nyertes pedig a Style and Blog
Először díjaztunk bloggereket, az első nyertes pedig a Style and Blog

Az este legpikánsabb kategóriája mindenképpen az év énekesnője volt, hiszen itt több korábbi győztest is jelöltetek. Esély kínálkozott egy újabb GLAMOUR Women of the Year duplázásra, ami végül nem is maradt el, hiszen az MTVA kommunikációs igazgatója, Lencsó Rita Rúzsa Magdi nevét olvasta fel.

Az év énekesnője: Rúzsa Magdi és a díjat átadó Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs vezetője
Az év énekesnője: Rúzsa Magdi és a díjat átadó Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs vezetője

Palvin Barbi hosszú uralkodása után idén a modell kategóriában csak új nevekkel találkozhattunk. Az idei GLAMOUR Women of the Year gála igazán a debreceniekről szólt, hiszen a modellek közül is a cívisváros szépsége, Kondás Kata vihette haza a fődíjat. Az amúgy is meglepett Kata a vízilabda-válogatott két tagjától, Kiss Gergőtől és Gergely Istvántól vehette át a GLAMOUR díját.

Az év modellje: Kondás Kata
Az év modellje: Kondás Kata

A legjobb színésznő kategóriája nagyon izgalmasan alakult idén, hiszen Peller Annát már nem először jelölték a díjra az olvasók, a többi jelölt azonban újonc volt. Nagy kérdés volt, hogy ki viszi végül haza a díjat, amelyet Szabó Simon adott át. Mivel Simon együtt játszott Osvárt Andreával a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben, ezért természetesen várható volt, hogy a színész hatalmas puszival üdvözölte kolléganőjét.

Az év színésznője: Osvárt Andrea és a díjátadó Szabó Simon, valamint az est házigazdája, Rákóczi Feri
Az év színésznője: Osvárt Andrea és a díjátadó Szabó Simon, valamint az est házigazdája, Rákóczi Feri

Ez az este ugyan első sorban a nőkről szól, de azért természetesen A legsármosabb férfi kategória eredménye is mindig nagy figyelmet kap. Elképzelésünk se volt, hogy ki veheti majd át a díjat Zsédától, de végül kiderült, hogy a GLAMOUR olvasói idén Baronits Gáborra tették legtöbben a voksukat. A Jóban Rosszban sztárja sármos pasihoz illően pózolt a fotósoknak.

Az év legsármosabb férfija: Baronits Gábor
Az év legsármosabb férfija: Baronits Gábor

A díjátadót követően a Sugarbird divatbemutatóját tekinthették meg a gála vendégei, ezt követően pedig beindult a hajnalig tartó parti.

Az év legsármosabb férfija: Baronits Gábor
Az év legsármosabb férfija: Baronits Gábor

Ez is érdekelhet

Idealizált romantika punk életérzéssel – Martin Wanda fotóssal beszélgettünk

Idealizált romantika punk életérzéssel – Martin Wanda fotóssal beszélgettünk

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp:  Sor kerülhet kényszeres költekezésre, féltékenységre - december 2.

Napi horoszkóp: Sor kerülhet kényszeres költekezésre, féltékenységre - december 2.

Tedd & Ne tedd

Dakota Johnson összetalálkozott Kristen Stewarttal és egy pillanatra helyreállt a világbéke

Dakota Johnson összetalálkozott Kristen Stewarttal és egy pillanatra helyreállt a világbéke