Ennyibe került Shakira költözése - meglepő, mit visz magával

2023. április 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Shakira volt férjével való szakítása óta igyekszik újra magára találni. Ennek egyik remek módja ilyenkor, ha hátrahagyjuk a múltat, és egy teljesen új életet kezdünk. Az énekesnő sem tett másképp: Barcelonából Miamiba költözött - kérdés az: mennyiért?

Shakira az egész életét felszámolta
Shakira az egész életét felszámolta
Fotó: Roy Rochlin/Getty Images

Shakira új fejezetet nyitott az életében, és úgy döntött: gyermekeivel Barcelonából Miamiba költözik. Ennek természetesen komoly anyagi vonzata is van, főként ha az ember nem csak a ruhatárát és a bútorait szeretné magával vinni, hanem speciális szállításra is szüksége van. Ilyen Shakira esete, akinek teljes luxusautókból álló gyűjteményét is a tengerentúlra kellett juttatni.

Szenvedélye mellett azért jótékonykodni sem felejt el

A Marca információi szerint Shakirának összesen 12 millió dollárba (4,1 milliárd forintba) került a költözés, legkomplikáltabb és legköltségesebb része pedig egyértelműen az autók szállítása volt.

A kocsik közül a legdrágább darab egy Mercedes S-Class, amelynek értéke körülbelül 125 000 dollár (42 millió forint), de Shakira egyéb gyöngyszemekkel is büszkélkedhet: van BMW-je, Teslája, Mini Coopere, Audija és egy Mercedes SL550 járgánya is.

Shakira 2007-ben szerződött a Seat Leon "Pies Descalzos"-t modelljéhez, amely a márka jótékonysági kampányának része volt, és több mint 100 000 eurót gyűjtött össze az énekesnő alapítványának számára, amely országa legszegényebb területein tevékenykedik.

Shakira lezárt egy fejezetet az életében

Shakira lezárt egy fejezetet az életében

Miamiban kezd új életet

Április ejején Instagram oldalán jelentette be, hogy elköszön Barcelonától, és gyermekeivel Miamiba költözik „Annak idején azért telepedtem le Barcelonában, hogy biztonságos környezetet teremtsek a fiaimnak, most pedig ugyanezt a stabilitást keressük a világ egy másik sarkában közel a családhoz, a barátokhoz és a tengerhez” - írta a megható búcsúüzenetben. „Köszönöm azoknak, akik sok hullámot meglovagoltak velem Barcelonában, abban a városban, ahol megtanultam, hogy a barátság kétségtelenül hosszabb, mint a szerelem. Köszönöm mindenkinek, aki bátorított, felszárította a könnyeimet, inspirált és segített engem a fejlődésben" - tette hozzá.

Friss, ropogós sztárhíreink csak neked:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

glamour plusz ikon Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)