Sia egy dokumentumfilmben látta meg a fiút, akit végül örökbefogadott

2020. október 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sia korábban szinte minden háttérinfó nélkül osztotta meg rajongóival, hogy anya lett. Később egyre jobban kikristályosodott a történet, és most először mesélt is a folyamatról.

Több mint egy év telt el azóta, hogy két 18 éves fiút fogadott örökbe. Azóta az egyikük már édesapa is lett, és Sia elmondása szerint imádja a nagymama szerepet. Az egyik fiút egyáltalán nem hagyományos örökbefogadási procedúra során vette magához, őt ugyanis egy dokumentumfilmben látta először. Ott kiderült, hogy a fiú teljesen árva, nincs senkije, az énekesnő pedig úgy érezte, nem engedheti, hogy magányos legyen. Ezért mindent megtett, hogy felkutassa, majd magához vegye.

Érdekel, hogyan zajlik az örökbefogadás? Akkor ezt a dokumentumfilmet látnod kell

Érdekel, hogyan zajlik az örökbefogadás? Akkor ezt a dokumentumfilmet látnod kell

Sia egyébként a jövőben szeretne még örökbe fogadni gyerekeket, akár olyan piciket is, akik nehéz körülmények között élnek, esetleg a szüleik valamilyen függőségtől szenvednek. Azt is jó iránynak látja, ha ideiglenesen magához veszi a gyerekeket, amíg a szülők jobb útra térnek. Tényleg példaértékű az elhivatottsága!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom