Tökéletes ikon: Nicole Kidman

2015. július 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már meg is érkezett az amerikai Vogue magazin augusztusi számának címlapja.

Úgy tűnik, hogy Anna Wintour és csapata az idei évben nagyon bízik az új generációban, hiszen a huszonéves internetes sztárok szinte kiszorították a Vogue klasszikus kedvenceit a címlapokról. Cara Delevingne váratlan szereplése a divatbiblia borítóján az idei év címlapsztárjait figyelembe véve annyira nem is meglepő.

Úgy tűnik, azonban, hogy a Vogue magazinnál most gondoltak egyet, és a régi recepthez nyúlta:, egy igazi hollywoodi ikonnak ajándékozták az augusztusi borítót. A 48 éves Nicole Kidman pedig köszönte a lehetőséget, és megint egy álomszép fotóval ünnepli a 80-as évek vége óta töretlen karrierjét.

A vörös hajú szépség nagy interjút is adott a magazinnak, amiben részletesen mesél a mostani életéről, ami ugyan kevésbé zajlik a nyilvánosság előtt, de nem kevésbé elfoglalt, és sokkal boldogabb, mint korábban bármikor.

Patrick Demarchelier szokásához híven nem vállalt túl nagy rizikót a címlapfotózáson, de minden kiszámíthatóságával együtt is szép lett a Vogue címlapja, ahol egyébként közel sem először fordul meg Nicole Kidman.

Gyorsan összeszedtünk nektek nem kevesebb, mint 7 izgalmas, gyönyörű és emlékezetes címlapot Vogue címlapot Nicole Kidman főszereplésével! Kattintsatok a képre, és ámuljatok!

Tökéletes ikon: Nicole Kidman A szépséges színésznő újra meghódította a Vogue címlapját.

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: Az Ikrek új munkát kaphat, a Bika lehetőséghez jut december 7-én

Napi horoszkóp: Az Ikrek új munkát kaphat, a Bika lehetőséghez jut december 7-én

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)