Tom Cruise megint sokkolta a nézőket - ezt művelte a párizsi olimpia záróünnepségén

Tom Cruise is megjelent a záróünnepségen - de hogy!
Tom Cruise is megjelent a záróünnepségen - de hogy!
Fotó: Pool/Getty Images

Ez is érdekelhet

Kiderült, mi történt azon a tragikus napon: ez okozta Hayden Panettiere halálát

Kiderült, mi történt azon a tragikus napon: ez okozta Hayden Panettiere halálát

2024. augusztus 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Aki egy kicsit is ismeri Tom Cruise munkásságát, az tudja, hogy a színész előszeretettel végzi el filmjeiben a veszélyesebbnél veszélyesebb mutatványokat, kaszkadőr segítsége nélkül. Így aztán amikor kiderült, hogy a párizsi olimpia záróünnepségén ő is részt vesz majd, sejthettük, hogy nem lesz mindennapi a megjelenése. Így is lett.

Tom Cruise zárta a párizsi olimpia búcsúceremóniáját, a 62 éves színész pedig ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Filmjeiben megmászta már a Burj Khalifát, lógott már ki repülőből és helikopterből, ugratott le egy szikláról motorral - most pedig a Stade de France tetejéről ugrott le egy kötél segítségével, a közönség nagy megdöbbenésére és ámulatára - írja a People.

Az akciósztár ezután a záróünnepségen résztvevő sportolók között indult el, lepacsizott és szelfiket is készített velük. Átvette az olimpiai zászlót Los Angeles polgármesterétől, Karen Basstól és Simone Biles tornásztól, majd azt egy motorkerékpár hátuljára rögzítette, és elszáguldott. Tom Cruise kalandjai egy videófelvételen folytatódtak, mely nyomon követte útját Párizsból Hollywoodba.

Mivel a következő, 2028-as olimpia helyszíne Los Angeles lesz, így Tom Cruise oda érkezett meg a felvételen, ejtőernyővel landolva, majd a Hollywood feliratig futott, aminek két O-betűjét az olimpia logójává, az öt karikává változtatta. Ezt követően pedig átadta a zászlót Kate Courtney olimpiai kerékpárosnak, aki végiggurult Los Angelesen, majd Michael Johnson és Jagger Eaton olimpikonok társaságában a Venice Beachen a Red Hot Chili Peppers koncertjére hajtott, ahol Billie Eilish és Snoop Dogg is fellépett.

Olyan, mintha Tom Cruise semmitől sem félne
Fotó: Pool/Getty Images

Tom Cruise egyébként régóta rajongója és támogatója az olimpiai játékoknak, 2004-ben ő is vitte az olimpiai lángot a Dodger Stadionban. Párizsban több eseményen is jelen volt, többek között július 27-én néhány úszóversenyen, július 28-án a női torna selejtezőjén, valamint augusztus 10-én a női labdarúgás aranyérmes mérkőzésén, ahol az Egyesült Államok győzött Brazília ellen.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom