Top 10: Hollywood legszomorúbb válásai

2014. március 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Teljesen letaglózott bennünket, hogy egyik kedvenc álompárunk, Gwyneth Paltrow és Chris Martin szakítottak. Igaz, nem állíthatjuk, hogy teljesen hidegzuhanyként ért volna minket a hír, ugyanis sajnos már egy ideje érezhető volt, hogy a színésznő és zenész férje nem felhőtlenül boldogok.

Chris Martin, Gwyneth Paltrow
Fotó: HilaryWeeks/Goop

A pár, viszont, remekül birkózik meg a válás nyilvánosságra hozatalával, ugyanis, mire szakításuknak híre ment Gwyneth Goop weboldalán, gyorsan elmenekültek a média kereszttüzéből a Bahamákra kilencéves kislányuk, Apple, és hétéves kisfiuk, Moses társaságában. A hivatalos nyilatkozat szerint szétválásuk végtelenül baráti, és bár házasságuk nem működik, állításuk szerint közelebb érzik magukat egymáshoz, mint valaha, és továbbra is, főleg ebben a nehéz periódusban, a nyilvánosságtól távol folytatják magánéletüket.

Gwyneth Paltrow és Chris Martin 10 év együttlét utáni szomorú szakítása eszünkbe jutatta Hollywood legnagyobb válásait, melyek igencsak meginogtatták bennünk az igaz szerelemben való hitünket. Idézd fel velünk közösen a legnagyobb sztárszakításokat.

Kattints a galériára, ahol 10 legendás házasságra és válásra emlékezünk:

Top 10: Hollywood legszomorúbb válásai Most, hogy Gwyneth Paltrow és Chris Martin szakítottak, eszünkbe jutottak a legnagyobb hollywoodi válások.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A hosszú élet titka nem a stresszmentesség, hanem a tudatos stresszkezelés

glamour plusz ikon A hosszú élet titka nem a stresszmentesség, hanem a tudatos stresszkezelés

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)