Tóth Andi ruhája csupa áttetsző csipke a Sztárban sztár negyedik adásában

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hétről hétre egyre nagyobb figyelem övezi Tóth Andi énekesnő ruháját a Sztárban sztár adásában, mert az öltözékekben meglehetősen felszabadultan mutatja meg a testét. Sokan minősíthetetlen és még a közösségi médiában is tolerálhatatlan hangon fűznek megjegyzéseket az énekesnő megjelenéséhez. (Miért is kommunikálunk másképpen a közösségi média felületeken, mint a valóságban? Miért nem tudjuk még 2023-ban sem, hogy az internet nem felejt?)

Tóth Andi stylistja, Kiss Márk ismét nem akarta rejtegetni Andi pompás alakját
Tóth Andi stylistja, Kiss Márk ismét nem akarta rejtegetni Andi pompás alakját a Sztárban sztár műsorában
Fotó: Kiss Márk

Mások értik, felfogják, hogy egyébként a Dagályban is látnának Tóth Andi testéből ennyit, amennyit a Sztárban sztár adásában látnak, ha épp együtt strandolnának, és egyébként is, ez egy showműsor. Andi alakja koránál és sportos alkatánál fogva remek, így büszkén meg is mutatja. Puff neki! Istenem, mit kapna ebben az országban egy kerekdedebb, egy 30-as, 40-es, 50-es éveiben járó nő, ha netalántán úgy gondolná, hogy kicsit többet mutat meg a testéből, és felszabadultan éli életét abban a testben, amiben van! A lelki békém miatt meg sem próbálom elképzelni.

Vegyetek mély levegőt! Jön az áttetsző csipke!

Jó hír, hogy Kiss Márkot továbbra sem befolyásolják a fröcsögő hozzászólások, a hozzászólókat pusztán önmagukat minősítő hangnem, hanem tekintetét a showbiznisz hazájára emeli, és azt ad rá Tóth Andira, amit mind a ketten jónak gondolnak. A Blikk megírta, hogy Tóth Andi ismét egy, a testéből sokat mutató ruhában ült be a zsűriasztal mögé.

Tóth Andi és Kiss Márk a Sztárban sztár adása előtti délután készítette ezt a szelfit a GLAMOUR-nak
Fotó: Kiss Márk
Sztárban sztár backstage-be szinte senki sem kukkanthat be. Tóth Andi készülődik Bényei Betti sminkessel és Kiss Márk stylisttal
Fotó: Kiss Márk

Kérdésemre, hogy mi inspirálta a negyedik adás ruháját, Márk a következőt válaszolta: „Mindenképpen szerettem volna az egyik adásra egy olyan szerkót Andinak, ami “darkosabb”, ugyanakkor modern, gótikus irányt képvisel. Egyrészt szerintem nagyon illik Andi személyiségéhez, másrészt a 2000-es évek elején tomboló zenei szubkultúrák trendjei újra visszatérni látszanak, sőt, már jelen is vannak a kifutókon. Így a techno, az emo vagy a neogót stílus. Én az utóbbit csak szofisztikáltabb módon, anyagban és textúrában akartam megjeleníteni, ezért egyértelmű volt, hogy a stílusirányzat egyik jellemző alapanyagához, a csipkéhez nyúlok. Viszont nem akartam egy avítt, dívás formavilágot hozzárendelni, hiszen a fekete csipke könnyen kelt “öreges” hatást, és nehezebb vele bánni, mint gondolnának. Andi egy fiatal, lehengerlően csinos előadó, továbbra is ezt szeretnénk hangsúlyozni. Így a formában az inspirációm nem másra esett, mint az ikonikus Britney Spears-re, azon belül is a Stronger című videoklipjére.”

Majd így folytatja a stylist: „A 90-es évek végén, 2000-es évek elején divatos croptop (haspóló) és csípő/trapéznadrág kombináció egyszerre nosztalgikus, mégis friss hangulatot idéz, nem véletlenül lathatjuk újra a kifutókon. Az áttetszőség, a gót inspiráció is meghatározó, például a Roberto Cavalli divatháznál.” Nézzük csak!

Roberto Cavalli 2023 ősz-tél
Fotó: IMaxTree
Roberto Cavalli 2023 ősz-tél
Fotó: IMaxTree
Roberto Cavalli 2023 ősz-tél
Fotó: IMaxTree

„Ezúttal nem szerettem volna összeöltöztetni őket Petivel. Színben ugyan megegyezik a két viselet, viszont Petire egy szmoking zakó/szőrme kabát “hibrid” készült, egy leheletnyi csillogással. Szokatlan lesz rajta szőrmét látni, azonban Petinél jól megszokott “coolság” most is jellemző lesz, bőrös-műbőrös textúrakkal kombinálva.”

Tóth Andi ruhája centiről centire

A divattervező, stylist kérésemre alaposan bemutatta nekem a ruhát, amit Tóth Andi a negyedik adásban visel: „Andi esetében a szett izgalmát az adja, hogy hét-nyolc különböző csipke találkozik egy szerelésen belül. A különböző, klasszikus és modern mintájú, illetve textúrájú csipkék egyes elemei elasztikusak, egyesek pedig nem. Ez okoz némi nehézséget a panelek patchwork-szerű összeillesztésénél, hiszen a ruha jelentős része testhezálló.

csábító és magabiztos: Tóth Andi a Sztárban sztár adásában a Kiss Márk tervezte ruhában
Fotó: Kiss Márk

A top garbós nyaka egy nagyon finom csipke szalag, mely nem szabással, hanem forró gőzzel van a nyakkörívre formázva. A top jobb karját és a trapéznadrág aljat függőleges irányú, klasszikus rojt, illetve flitterrojt váltakozása zárja le. Ezt követően a top mellrészére és hátára, nonfiguratív tetoválásra emlékeztető rátét csipkék kerülnek, kézi varrassál. Ezen a ponton átveszem Katától, a varrónőmtől az összeállított ruhát, és elkezdem a díszítés újabb folyamatait. Tovább fokozzák az haute couture hatást a fekete és hematit kristálykövek és a strucctoll szálacskák. Ezeket egyesével hántom le a strucctollakról, majd ragasztom, illetve varrom fel a top és a nadrág szárára. Ez egy finom átmenetet képez a csipke és a rojtok találkozásánál.”

Tóth Andi csupa csipke szettje a Sztárban sztár negyedik adásában még az Ezeregy éjszaka meséit is megidézi
Fotó: Kiss Márk

Marics Peti csak úgy csillog!

Kiss Márk részletesen bemutatta nekem Marics Peti öltözékét is. „Peti kabátja ahogy már említettem, egy hibrid ruhadarab. A kabát teteje mellkasig sálgalléros szmoking fazonnal indul. Ennek az elemnek az alapja selyem szövet, ezt pedig AB színű (holografikus hatású) Swarovski kristályos háló borítja. Ilyenkor a varrások mentén a kristályokat egyesével le kell fejteni a textilről, hogy varrógép alá lehessen tenni. Az elemek összeillesztése után egyesével visszaragasztjuk a kis hiányzó kristályokat a necchaló kereszteződéseibe. Ez igen időigényes feladat egyébként! Mellkastól lefelé a kabát műszőrmével folytatódik, mely száliránnyal ellentétes irányba, azaz fejjel lefelé van kiszabva, hogy a szőrme szálai még bolyhosabb hatást keltsenek.”

Vége, Tóth Andi befejezi az éneklést - nagyon szomorú dolog áll a háttérben

Vége, Tóth Andi befejezi az éneklést - nagyon szomorú dolog áll a háttérben

Mit szól a közönség?

Arra a kérdésemre, hogy milyen tapasztalatokat és tanulságokat szűrt le a Sztárban sztár első három adásából, a következőt válaszolta a sztárstylist: „Az elmúlt három hét adásból Andi utolsó ruhája volt a legmegosztóbb, az váltotta ki a legnagyobb visszhangot. Nem mutatott ugyan többet az egyel azelőtti zöld overallnál, viszont a ruhán levő nyitások szokatlan elhelyezkedése összességében zavarba ejtőbb hatást keltett a nézőkben. A mellrész ezúttal nem fölül, a megszokott helyen, hanem alul volt nyitva. Ez a mell alsó részébe enged belátni, ezt a divatban úgy hívjuk hogy “underboob” dekoltázs, a mai trendekben pedig abszolút jelen van. Ugyan összességében kevesebbet látunk ilyenkor a mellrészből, viszont brutálisan kihívó hatást kelt. A szoknya elején lévő “ablak” pedig a body alsó részét engedte látni. Sokak ezt a kombinációt túl szexinek érezték, ugyanakkor a produkció táncosait is gyakran öltöztetem csak body-ba. Előfordul, hogy francia fazonú táncos bugyit, esetleg bikinit vagy fétis jellegű viseleteket adok rájuk, amennyiben a produkció stílusa úgy kívánja. Azt gondolom, hogy Andi megosztó személyisége eleve maga után von egyfajta hozzáállást. Ezt ő is, én is, mint az általa viselt ruhák tervezője, vállaljuk. Mindez nem azt jelenti, hogy minden adásban csak azért is egyre többet mutatunk meg Tóth Andi testéből. Ez a ruha most épp ilyen lett, a következő vagy az azutáni lehet, hogy teljesen zárt lesz, annak majd valami mas divatelem adja az izgalmát. Egy biztos, hogy “Stepfordi feleségként”, nagyon konszolidáltan nem fogja látni a közönség.”

A show előkészületei

Az utolsó kérdésem az volt a nagyon elfoglalt Kiss Márkhoz, hogy mennyi idő szükséges ahhoz, hogy Tóth Andi készen álljon a forgatásra. Arra voltam kiváncsi, hogyan is képzeljük el mi, kívülállók a készülődést. „Adásnapon Andi általában délután 14 óra körül érkezik, olyankor tartunk egy gyors, utolsó ruhapróbát, hátha még valamin kell igazítani. Utána részletesen átbeszéljük a beautycsapattal, Bényei Betti, sminkessek és Frohner Fecó fodrásszal a már előre egyeztetett, aktuális lookhoz kitalált smink és haj stílusát, színeit, formáit. Ők elkezdik a munkát, én addig a szereplők és táncosok, illetve Nagy Réka online műsorvezető ruháinak előkészítésen dolgozom. Időnként rápillantok Andira, illetve, ha kérdés merül fel a beautyrészlegről, leszaladok ellenőrizni a folyamatot. 17 óra körül leviszem a ruhákat Andi és Peti öltözőjébe. Maximum fél óra múlva meg is vagyunk az öltözéssel, haj- és sminkigazítással. Ezután kapunk pár percet a technikai stábtól, hogy felmehessünk a színpadra, és elkészíthessünk néhány fotót és Titkok-videót a szettekről. Ezt követően már mikroportozzák is őket, és ülnek is be a zsűripultba. Itt még történik egy kis haj-smink korrekció, hiszen ekkor látjuk őket először a végleges fényekkel bevilágítva, tehát azt látjuk a monitoron, amit a tévénéző is látni fog a tv képernyőjén. Ezután már indul is az élő adás.

Tóth Andi énekesnő minden nőt felszabadít azzal, hogy azt vesz fel, amit csak akar! Nézd csak!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 egyszerű szokás, ami segít, hogy tovább élj

5 egyszerű szokás, ami segít, hogy tovább élj

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője